Kapitány István energetikáért felelős miniszter és Hernádi Zsolt haladéktalanul elindult a tiszaújvárosi üzembe.
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év. Eközben az import mézszerű termékek alacsony áraikkal mézpiaci válságot okoznak hazánkban. Pedig nagyon kedvező árfekvésben kiváló magyar mézhez is hozzájuthatunk, sőt egy hartai termelőnél most akár egy, vagy több kaptárt is örökbe lehet fogadni, amivel a vásárló nem csak az éves mézellátását biztosíthatja, de betekintést is nyerhet a mézkészítés teljes folyamatába, a beporzástól a pergetésig.
A méhek és a méhészet gondozása rendkívül fontos a környezet megőrzéséhez, az élelmiszerbiztonság fenntartásához. A hasznos rovarok legszükségesebb munkája a virágok beporzása és a biodiverzitás, valamint a genetikai változatosság biztosítása, emellett mézet, propoliszt, méhviaszt, méhpempőt készítenek. Magyarország európai nagyhatalomnak számít méztermelésben. A repce- és napraforgó táblák mellett itthon a legjobb méhlegelők a virágzó akácosok és hársasok.
Az erdőkből származó mézek jótékony egészségügyi hatása is megkérdőjelezhetetlen: erősíti az immunrendszert, antioxidánsokban gazdag (csökkenti számos betegség kialakulásának kockázatát) és antibakteriális hatása is van (képes elnyomni a baktériumok növekedését, szaporodását). A méz íze lehet kellemesen aromás és édes, de akár savanykás és kissé karcos ízű is. Állaga és színe is változó - előfordul sűrűn folyó, híg és kristályos is -, attól függően, hogy a méhek mely növények nektárjából vagy cukrot tartalmazó egyéb nedvekből gyűjtötték az alapanyagot. Színe az átlátszótól egészen a sötétbarnáig terjedhet.
Miközben a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás nagyon alacsony, mindössze 1 kg/év. A főként Európán kívülről érkező, mézszerű import termékek egyrészt becsapják a vásárlókat, akik méz helyett csak helyenként mézet tartalmazó anyagot kapnak, de a hazai méhészeteket is lehetetlen helyzetbe hozzák, hiszen azok így kiszorulnak a piacról.
A magyar méz népszerűsítésére indított kampányt novemberben az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület.
Eközben Magyarország első online közösségi piacterén a hónap közepén elindult az Igazi Mézélmény kampány, amelyben a vásárlók a több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkező hartai Frei István Soma méhészetéből nem csak simán mézet rendelhetnek, de akár több kaptárt örökbe is fogadhatnak, így aktív részesei lehetnek a mézkészítés teljes folyamatának, a beporzástól a pergetésig.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Soma Méhészet célja, amellett, hogy minél több magyar háztartásban fogyasszanak hazai, jó minőségű mézet, az, hogy megossza az érdeklődőkkel az évi 100 méhcsalád gondozása során szerzett több évtizedes tapasztalatait. Frei István Soma méhészetében számos mézfajta megtalálható, így az akácméz, repceméz, vegyes virágméz, napraforgóméz, hárs- és krémméz is. A mézből készült termékeik között van méhviasz gyertya, mézszappan és a mézbor is.
Aki Somáéknál nem csak mézet vásárol, de egy kaptárt is örökbe fogad, annak egészen különleges méhészeti élményt tartogat a 2024-es év. A "Méhkirálynő" - támogatói csomagban biztosan megkapja a kaptárban lévő legalább 20 kg friss, hazai mézet évente. Emellett lesz egy egyéni méh hírcsatornája, fotókkal, videókkal a kaptárról és a méhekről. És lehetősége lesz arra is, hogy saját kezűleg vegye ki a mézet a kaptárból, Soma segítségével. Az ajándék méhészeti termékek - mézszappan, méhviasz gyertya, virágpor és mézbor, ezt is tartalmazza a csomag – szintén részei az ajánlatnak. A kampány november 14-én indult, de a csomagok gyorsan fogynak, pár nap alatt a cél közel negyede teljesült.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








