Az IKEA stratégiai irányváltást hajt végre az amerikai piacon: növelni kívánja a helyi beszerzések arányát, hogy csökkentse a vámterheket és a szállítási költségeket.
Szakértők gyűjtötték össze azokat a trendeket, amelyekre érdemes most figyelni az energiapiacon Európában. Az árak emelkedése ugyanis nemzetközi szinten megállíthatatlannak tűnik, de a hatást több tényező is mérsékelheti. Hosszú távú megoldást a minél hatékonyabb energiafelhasználás jelenthet, beleértve a megújuló források használatát.
Érkeznek az idei első számlák
A vállalati fogyasztók gáz- és villanyszámláiban a napokban kezdenek el visszaköszönni azok a határidős tőzsdei energiaárak, amelyeket ugyan még a múlt év második felében jegyeztek, de már erre az évre vonatkoznak. Országtól, gáztól, áramtól és a jegyzett időszaktól függően Európában háromszoros, de akár hatszoros is lehet az éves nagykereskedelmi ár az előző évihez képest - írja közleményében a Schneider Electric.
Ez főleg olyan vállalati végfelhasználóknak jelenthet gondot, ahol nem fedezték időben az idei igényüket, vagy a korábban megkötött kedvező árú szerződésüket szolgáltatójuk – akár egyoldalúan – módosította. Utóbbi esetben sajnos előfordulhatott, hogy a végfelhasználó csak az ún. azonnali piacot követő áron tudott a szolgáltatójával leszerződni, ami növeli a kitettséget az árváltozásoknak, így kockázatos. A végső fogyasztói ár alakulása függ a rendszerhasználati díjak és az adók változásától is, tehát a háromszoros piaci ár nem feltétlenül eredményez háromszoros végső költséget. Különösen, ha az adott fogyasztó képes mérsékelni a fogyasztását. Márpedig a vállalat szakértői szerint ez az egyik kulcs a megoldáshoz: a meglévő, rendelkezésre álló energiát – akár a legmodernebb digitális technológiák segítségével – a lehető leghatékonyabban felhasználni.
Nyomás alatt a nagy energiaigényű fogyasztók
A vállalati végfelhasználók közül az ún. energiaintenzív ipari és mezőgazdasági nagyfogyasztókra nehezedik a legerősebb nyomás. Akik tudják, folytatják a tevékenységüket, de áthárítják az energiaárak okozta költségeket a saját ügyfeleikre. Szélsőséges esetben azonban az is előfordulhat, hogy részben vagy teljesen leállítják az üzemeiket. Európában is láttunk ilyen példát, előbbire acélgyártók, utóbbira pedig alumínium-, cink-, és műtrágyagyártók között.
De ugyanúgy szenvednek a papír-, üveg- és cementgyárak is. Az adott iparágtól, vállalattól, technológiától és automatizáltságtól, illetve országtól függően a magas energiaárak 10-30%-kal is hozzájárulhatnak az említett anyagok drágulásához. Több energiaintenzív nagyfogyasztót tömörítő szervezet és lobbi az EU-tól várja a megoldásokat. Eddig a 27-ből 20 tagállam vezetett be olyan átmeneti kényszerintézkedéseket, mint pl. bizonyos adóelemek csökkentése vagy a lakossági fogyasztók számláinak támogatása.
Az energiaszolgáltatók sem robbantanak bankot
Ne gondoljuk, hogy a piaci árkörnyezet miatt az energiaszolgáltatók korlátlan extraprofitot zsebelhetnek be
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– emeli ki László Dávid és Feldmájer Benjámin, a vállalat budapesti energia- és fenntarthatósági szolgáltatóközpontjának (ESS) szakértője, illetve a cég európai uniós zöld átmenetért (EU Green Deal) felelős magyarországi programmenedzsere.
Volt már, és valószínűleg lesz is példa még arra, hogy nehezen birkóznak meg a magas piaci árak és/vagy a kormányok által bevezetett árlimitek hatásával. Az energiaszolgáltatók kitettsége nagyban függ attól, hogy fogyasztóik, ügyfeleik várható fogyasztására jó becslés áll-e rendelkezésükre, és ennek megfelelő mennyiségű energiát kötöttek-e le még a korábbi árakon. Másfelől közelítve: ha váratlanul nagy mennyiséget kell lekötniük a jelenlegi árakon, akkor súlyos likviditási és finanszírozási gondjaik támadhatnak. Tavaly például csak az Egyesült Királyságban összesen 30 kiskereskedelmi szolgáltató hagyott fel tevékenységével. De szemléletes a német óriás, az Uniper esete is, amelynek egy 10 milliárd eurós hitelmentőövre volt szüksége.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








