8 °C Budapest
Typical hungarian village in day light outdoors.

Folytatódik a pénzosztás: ezek a vállalkozók pályázhatnak az állami milliókra

2022. január 24. 13:35 1 perc

Az ország kevésbé fejlett régiói vállalkozásait megcélzó 80 milliárd forintos pályázatot követően megnyílt az a 20 milliárd forintos beruházásösztönző pályázat is, amely a fejlettebb régiók mikro, kis és közepes vállalkozásainak nyújt támogatást - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A pályázatot Észak-Nyugat-Dunántúlon, Dél-Dunántúlon vagy Pest megyében tevékenykedő, 1-250 fős vállalkozások nyújthatják be, ám az államtitkár szerint ez a támogatás nem ingyen pénz, a cégeknek vállalniuk kell, hogy másfélszer gyorsabban nőnek a gazdaságnál, élvonalbeli technológiákba kell beruházniuk, digitalizációra és energiahatékonyságra kell költeniük. György László szerint a  technológiai fejlődés és a digitalizáció feltétele annak, hogy a vállalkozások meg tudják tartani a létrehozott munkahelyeket.

Az államtitkár elárulta, hogy nagy az érdeklődés a pályázatok iránt, a nyáron elérhető  100 milliárd forintos pályázati keretre ugyanis 4800 vállalkozás 4480 milliárd forint összegű pályázatot nyújtott be,  az újabb 80 milliárd forintra pedig 3400 vállalkozás 240 milliárd forint összegű igényét jelezte.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?