Tovább trükköznek a termékbemutatósok: csak a tiltás vezethet eredményre

2016. november 2. 08:33 1 perc

A parkolási bírságok, távközlési szolgáltatások, hűségszerződések, számlázás, valamint a csomagok továbbítása kapcsán érkezik a legtöbb panasz a békéltető testületekhez, de egyre több a termékekkel kapcsolatos kifogások miatti megkeresés is - írja a Magyar Nemzet.

Baranovszky György, a Budapesti Békéltető Testület elnöke elmondta, a fogyasztói tudatosság erősödését jelzi, hogy a beadványok száma éves szinten húszszázalékos növekedést mutat. Jó hír az is, hogy a vitás esetek többsége megegyezéssel zárul.

Az elnök elmondta, a sikerek és a mind több feladat ellenére a költségvetésből származó működési források hosszú évek óta stagnálnak. Az elmúlt három évben és jövőre 330 millió forintot szán az állam a békéltető testületek működésére, miközben

a beadványok száma tavaly elérte a 12 ezret.

A szervezet elnöke a legsúlyosabb területként továbbra is a termékbemutatókat említette: szavai szerint a jogszabályok szigorítása ellenére még mindig sok a visszaélés, mivel nem sikerül hatékonyan ellenőrizni a sokszor jogsértő kereskedői magatartásokat. Úgy véli, a megoldást az jelentené, hogyha a termékbemutatókat egyszerűen betiltanák, mint ahogy a vásárlói csoportok terén is sikerült hatásosan fellépnie az államnak.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?