0 °C Budapest

SZÉP kártya: megszólalt a kormány a változásokról

2015. július 7. 15:32 1 perc

A Nemzetgazdasági Minisztérium nem tervezi a SZÉP-kártya rendszerének átalakítását - áll a tárca keddi közleményében.

Az idei első négy hónapban a SZÉP Kártya feltöltések és költések is a kártya bevezetése óta eltelt időszak legnagyobb értékeit hozták, a feltöltések értéke a 43, míg a költéseké a 29 milliárd forintot is meghaladja. Jelenleg több mint 25 ezer munkáltató közel 1,2 millió dolgozója rendelkezik a pihenőkártyával.

A gazdasági tárca szerint a rendszer évek óta bizonyít komplex gazdaságfejlesztési és foglalkoztatás-élénkítő programként, meghatározó szerepe van a magyar turizmusban. A SZÉP Kártya a belföldi turizmus fejlesztésén keresztül segíti oldani vendégforgalom Budapest centrikusságát, illetve a hazai turizmus szezonalitását.

Az éves feltöltési és költési összeg évek óta 70 milliárd forint körül alakul, ekkora összeg kerül a hazai turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásokhoz a pihenőkártyának köszönhetően. A kormányzat a bevezetés óta kitart amellett, hogy a forgalom után kérhető jutalék rendkívül alacsony, legfeljebb 1,5% lehet, vagyis a SZÉP Kártya pénzek szinte teljes egészében a szolgáltatóknál maradnak.

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57