A teljes keretösszegből a vissza nem térítendő támogatások értéke meghaladja a 600 milliárd forintot.
A betéti társaságok jó részében még csak most tudatosul: március közepéig a új Polgári törvénykönyvhöz (Ptk) kell igazítaniuk a társasági szerződéseiket. A jogban járatlan üzletvezetők próbálnak tájékozódni, ám a paragrafusok értelmezése ügyvéd nélkül szinte lehetetlen - írja a Népszava.
150-160 ezer betéti és közkereseti társaságot érinthet az rendelkezés, miszerint a Ptk. 2013-as hatálybalépését követő első létesítő okirat módosítással egyidejűleg annak tartalmát a Ptk rendelkezéseivel összhangba kell hozni. A betéti társaságok ennek legkésőbb idén március 15-ig kötelesek eleget tenni. A KFT-k még egy év haladékot kaptak, a szövetkezeteknek pedig idén, az év közepéig kell áttekintetniük, hogy az alapító szerződés mindenben megfelel-e az új Ptk-nak.
A szerződésmódosítás amiatt nehéz, mert a gazdasági társaságokról szóló törvény a Ptk része lett, emiatt a korábbi törvényi paragrafusok elszórtan találhatóak meg az új Ptk-ban. Emiatt a legtöbb cégnek várhatóan plusz jogi kiadásai lesznek a közeljövőben.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







