9 °C Budapest

A legendás multi végnapjai: eltűnt a mesebeli vagyon

MTI
2012. június 9. 16:02 2 perc

Felszámolják a Schlecker német drogérialáncot, a több mint 13 ezer dolgozónak már júniusban felmondanak.

A fénykorában több mint 10 ezer boltot üzemeltető cégcsoportból csak az IhrPlatz és a Schlecker XL nevű hálózat működik tovább, az összesen 800 drogériát mintegy 5 ezer alkalmazottal együtt a Dubag nevű német befektetési társaság veszi át - közölték hétfőn.

A tulajdonos-alapító Anton Schlecker 50 éve indított vállalkozása 2004 óta veszteséges. Csak tavaly mintegy ezer boltot kellett bezárni, az éves veszteség pedig 200 millió euró volt. A csődeljárás az idén januárban kezdődött. Februárban bejelentették, hogy elbocsátanak csaknem 12 ezer dolgozót, bezárnak 2 400 üzletet és befektetőt keresnek a megmaradt hálózat szanálásához.

Beszámolók szerint a lehetséges befektetők nem kívántak fizetni a hálózat átvételéért, és az adósság jelentős részének elengedését kérték. A hitelezőkkel nem sikerült megállapodni, ezért fel kell számolni a többi 2.800 drogériát. Így összesen nagyjából 13 500 ember - főleg középkorú nő - veszíti el a munkáját. A döntést a hitelezők keddi közgyűlésén véglegesítik.

Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 23. héten - KATTINTS!

Anton Schleckert a Forbes amerikai magazin tavaly még a 26. leggazdagabb németként tartotta számon, vagyonát 2,5 milliárd euróra becsülte. A Handelsblatt című üzleti lap hétfői beszámolója szerint Schlecker 2004 és 2011 között 650 millió eurót fordított vagyonából a társaság veszteségének kiegyenlítésére. A család vagyona jelenleg 35-40 millió euró, de Schlecker nevén néhány ingóságon kívül semmi sincs. A cégcsoport szanálásával megbízott csődgondnok társaság a cikkre reagálva jelezte: megvizsgálják, hogy szabályosan került-e a vagyon Schlecker családtagjaihoz.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elemzők szerint a drogérialánc azért ment csődbe, mert nem fejlesztették az üzleti modellt, nem korszerűsítették az üzleteket, a márka így megmaradt a nyolcvanas-kilencvenes évek színvonalán. A vásárlók nagy része átpártolt a modern, kényelmes üzleteket üzemeltető és az illatszerek, háztartási szerek mellett egy sor szolgáltatást is kínáló versenytársakhoz.

A drogérialánc 2006-ban belépett a magyar piacra, majd 2011 elején kivonult. Akkor országszerte 22 üzlete volt, ebből 12 Budapesten, míg a piacvezetőknek, az ugyancsak német dm-nek és Rossmann-nak már több száz.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?