6 °C Budapest

Szociális szövetkezetek segíthetik a legszegényebbek felzárkóztatását

Pénzcentrum
2012. március 13. 10:43 1 perc

Új típusú szociális szövetkezetek indításáról döntött a kormány. A - tervek szerint- nagyon egyszerűen létrehozható szervezetek számára pályázatot fognak kiírni, cél a leghátrányosabb helyzetű emberek felzárkózásának támogatása - jelentették be a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

Az új típusú szövetkezeti forma az ország 47 leghátrányosabb kistérségét, azon belül is az 5 ezer főnél kisebb lélekszámú településeket célozzák. Idén 206 ezer embernek biztosítunk közmunkát, ám ahhoz, hogy ők tartósan dolgozhassanak, megfelelő intézményrendszerre van szükség - mondta Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó.

A jogszabály-módosításoknak köszönhetően három lépcsős folyamatban juthatnak pályázati forráshoz a leghátrányosabb közösségek. Szociális szövetkezetek létrehozására kezdetben 5 millió forint, sikeres működés esetén 15, újabb hatékony fejlődés esetén pedig akár 50 millió forint pályázható. A szövetkezetet önkormányzatok és magánszemélyek hozhatják létre, települések akár társulhatnak is, a szövetkezés keretében háztáji, kisipari tevékenységet fognak végezni.

Fontos feltétele a jelentkezésnek, hogy noha a részvétel önkéntes, a létrehozónak kötelessége minden hátrányos helyzetű családot részletesen informálni a lehetőségről.

A május 1-jétől induló pályázat keretösszege 5 milliárd forint, így mind a 800 érintett településnek lehetősége lesz szövetkezetet indítani.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?