23 °C Budapest

Szomorú év: lassan megtelik a cégtemető

2011. október 1. 10:14

A 2008-ban kezdődött gazdasági válság óta évente növekvő számban kerülnek felszámolásra vállalkozások. Az elmúlt három esztendő alatt a cégnyilvántartásban szereplő mintegy 600 ezer cég közül megközelítően ötvenezer jutott erre a sorsra. 2009 szeptembere és 2010 szeptembere közötti egy esztendő alatt 16 761 cég húzta le felszámolással a rolót, az ezt követő évben (2010. szeptember és 2011. szeptember között) 18 515. Ennyi felszámolásra eddig egy év alatt soha nem került sor. Százalékosan számítva, a felszámolások száma egyetlen esztendő alatt tíz százalékkal növekedett.

Elemzők a folyamatos növekedést elsősorban azzal magyarázzák, hogy tovább romlott a vállalkozások pénzügyi helyzete, s a cégek, amelyek elsősorban hitelből fedezték a működéshez szükséges forrásokat, ezek apadása miatt kénytelenek voltak felélni tartalékaikat. A hitelezők pedig türelmetlenebbé váltak adósaikkal szemben, korábban kérik a felszámolás megindítását - írja a fektelista.hu

Tapasztalható, hogy az adósok egy része végelszámolással próbálja megoldani a pénzügyi gondokat, ám közülük sokan csak időt akarnak nyerni, vagy kijátszani partnerüket. A hitelezők viszont egyre szigorúbb határidőket szabnak, s ha ez nem teljesül, elindítják a felszámolást. Ezzel magyarázható, hogy újabban a végelszámolások több mint a fele felszámolásba fordul.

 

NAGYÍTÁSHOZ KATTINTS A KÉPRE


Ezek a tapasztalatok nagyobb óvatosságra intik az üzleti élet szereplőit. A partnerek kiválasztásánál, szerződéskötésnél, megrendelésnél az eddigieknél is körültekintőbben kell eljárnunk, ha el akarjuk kerülni a veszteséget.

Megyékről, városokról

Az elmúlt egy évi felszámolások területi megoszlásáról készült elemzés meglehetősen szélsőséges képet mutat. A 11 nagyvárosra esik a felszámolások mintegy 60 százaléka, ám a megyénkénti adatok is nagy szóródást tükröznek. Legnagyobb mértékben Komárom-Esztergom megyében nőtt a felszámolások száma, itt egyetlen év alatt 931 céget szüntettek meg ily módon, 77 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyében egyaránt 33 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adathoz képest a felszámolt cégek száma, míg Győr-Moson-Sopron megyében 22 százalékkal, Veszprém és Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyformán 19 százalékkal több céget számoltak fel.

 

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)


Kedvező kép, hogy a táblázaton a megyék fele "mínuszban áll", azaz területükön kevesebb cégfelszámolásra került sor, mint egy évvel ezelőtt. Heves megyében 457 felszámolási végzés született (22 százalékkal kevesebb), Bács-Kiskunban és Csongrádban pedig egyaránt 13 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest a felszámolt cégek száma. Fejér megyében 9 százalékkal, Vas megyében 8 százalékkal, Pest megyében pedig 7 százalékkal lassult a felszámolás üteme. Ez utóbbi különös súllyal esik latba, mert több mint 80 ezer társaság működik közigazgatási területén.

 


A 18 505 felszámolásból a statisztikában kiemelt 11 városra 10 085 eljárás jutott. Miután e területeken egy év alatt 13 százalékos volt a felszámolt cégek számának emelkedése, ez az adat döntően befolyásolta az országos képet is. Különösen Budapest; a fővárosban egy év alatt 7 265 céget számoltak fel, 18 százalékkal többet, mint egy évvel előtte. A városok közül ennél nagyobb arány (45 százalék) Tatabányán volt tapasztalható, igaz, itt így is csak 396 céget szüntettek meg. Zalaegerszegen az egy évvel korábbival szemben 32 százalékkal, Győrben pedig 29 százalékkal nőtt a felszámolt cégek száma. Ugyanakkor Székesfehérváron 26 százalékkal, Kecskeméten 20 százalékkal, Miskolcon 12 százalékkal, Pécsen 11 százalékkal, Szegeden pedig 9 százalékkal kevesebb céget számoltak fel, mint egy évvel korábban.

 

Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 19. csütörtök
Ivó, Milán
20. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?