Idén kevesebb pénz jut a bormarketing pályázatokra, miután a termelés és a fogyasztás visszaesése miatt kevesebb jut a kasszába - írja a Világgazdaság.
A fogyasztást elősegítő kampányokra várhatóan szűkösebb források állnak rendelkezésre, mint korábban. A bormarketinghez kapcsolódó kampányokat a bor literje után, a Bormarketing Alapba fizetendő 5, illetve minőségi bor esetén 10 forintos hozzájárulásból finanszírozzák.
Simon Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója a lapnak elmondta: "szakmai vita folyt arról is, hogy a vendéglátós borfogyasztást hogyan lehetne felfuttatni. Jelenleg ugyanis a kereskedelemben és a vendéglátásban erősen túlárazottak a borok."
Az igazgató szerint a bor azonban alapvetően nem drága cikk, a nemzetközi piacokon, például Németországban 1-5 euró körüli áron adnak egy palacknyi bort, ezért már jó közép, vagy akár felsőkategóriás minőséget lehet kapni. Természetes, hogy erre egyéb költségek és adók is rárakódnak, mire a fogyasztóhoz kerül. A végén sok esetben indokolatlanul drágul meg a bor.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







