Milliókat nyert Overdose - Továbbra is magyar maradhat a csodaló?

Pénzcentrum
2011. június 14. 17:45

Megközelítően 13 ezer fontot, azaz 4 millió forintot nyert Overdose. A magyar csodaló szenzációs versenyzéssel a negyedik helyen ért célba a Royal Ascot King's Stand futamán. A paripa bebizonyította, hogy megérheti a befektetést a további versenyeztetése.

Ismét felívelhet Overdose csillaga. A magyar csodaló nagyszerűen versenyzett a Royal Ascot King's Stand ma délutáni futamán Andreas Suboriccsal a nyergében: az 1006 méteres táv második felében egy darabig az élen is haladt, majd a 4. helyen ért célba. A versenyt a fantasztikusan hajrázó angol Prohibit nyerte, második helyen végzett az abszolút nyertesnek várt ausztrál Star Witness, a harmadik pedig a hong-kongi Sweet Sanette lett.

A verseny 300 ezer font (jelenlegi árfolyamon körülbelül 90 millió forint) összdíjazású volt. Ebből Overdose megközelítően 13 ezer fontot (4 millió forintot) nyert - tudta meg a Pénzcentrum.hu Mikóczy Zoltántól, a ló tulajdonosától. Overdose mostani szereplése szakértők szerint optimizmusra adhat okot a további sikeres versenyzést illetően. Így megoldódhatnak Mikóczy finanszírozási problémái is, és a paripa magyar tulajdonban maradhat.

KATTINTS! Eladhatják Overdose-t: gondban a csodaló gazdája

Mint azt a Pénzcentrum.hu megírta, Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa egyedül már nem tudja tovább állni a ló Group I-es versenyeken való részvételét. Ahhoz, hogy a ló továbbra is magyar színekben versenyezhessen, szükség lesz a milliárdos tulajdonostársak támogatására.

A hatályos szerződés szerint Mikóczynak kell fizetnie a ló tartásának, versenyeztetésének költségeit, cserébe a versenydíjak is kizárólagosan őt illetik meg. Overdose viszont hosszú kihagyás után tért vissza a versenypályára, s az elmúlt két évben inkább vitte a pénzt, mint hozta. Mikóczy a következő hetekben szeretné elérni, hogy tulajdonostársaival újratárgyalják a ló további versenyeztetésének finanszírozási lehetőségeit.

Overdose szenzációs versenyzését megnézhetitek a következő videóban. A magyar csodaló a képernyő alján fut, nyergében piros mezben, magyar színekben Andreas Suborics.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)


Mikóczy Zoltán a Pénzcentrum.hu érdeklődésére elmondta:
Overdose mai futásával igazolta, hogy a világ élvonalában van. Ha azt akarjuk, hogy a későbbiekben beváltsa a hozzá fűzött reményeket, továbbra is Group I-es versenyeken kell indítani, amelyeket elsősorban Angliában és Franciaországban rendeznek.

A magyarországi versenyek minőségükben és a pénzdíjakat illetően is elmaradnak az említett két országban rendezett futamoktól. Ezeknek a költsége viszont - már csak az utaztatás miatt is - jóval magasabb, mint a hazai versenyeké. Idén még 5-6 olyan verseny lesz, amelyen Overdose indulhat, de egyelőre még nem tudni, hogy melyiken áll rajthoz a magyar csodaló - tette hozzá Mikóczy.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?