Újfajta csalási módszer jelent meg az országban: reklám e-maillel próbál meg pénzt kicsalni kis- és középvállalkozások vezetőiből egy fiktív cég - írja a vg.hu olvasók beszámolója alapján.
Az átverés egy reklám e-maillel indul, amelyben egy magyar személy németországi bejegyzésű cég nevében üzletet ajánl. Mint írja, magyarországi cégek, vállalkozások részére kínálnak értékesítési kapcsolatot a német nyelvterületű országok felé.
Azt ígérik, hogy elkészítik a cég német nyelvű weboldalát vagy áruházát, ügyfélszolgálatot biztosítanak, üzletkötőkkel szerződnek az adott termék vagy szolgáltatás értékesítésére, marketing-kampányt indítanak, valamint németországi irodát és levelezési címet ajánlanak. Mindezt 250 ezer forint beugróért, illetve a szolgáltatások, termékek eladásából származó 3 százalékos jutalékért.
Több hazai vállalkozó is úgy nyilatkozott, hogy miután fizettek, az ígéretekből semmi nem valósult meg, a vélelmezett csaló pedig elérhetetlen. Először akkor vált gyanússá az ügylet, amikor az egyik, a szokásosnál szemfülesebb potenciális áldozat referenciákat kért az illetőtől, aki pusztán egy hat cégnévből álló listát tudott mutatni némi időhúzás után, ám németországi weboldala egyiküknek sem volt.
A károsultak most egységbe tömörülve próbálják visszaszerezni a pénzüket. Többségük jóval többet is fizetett 250 ezer forintnál, mivel a személyes megbeszélésen már 2 500 euróról volt szó, mondván, "a titkárnő véletlenül téves összeget írt az e-mailbe".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








