Egyre több lomtalanítással foglakozó telephely üzemeltetéséhez folyamodnak engedélyért. Megfigyelhető, hogy miközben a határ közeli lomizással foglalkozó kisvállalkozások egyre inkább háttérbe szorulnak, addig a használtcikk-kereskedelem egyre inkább központosítottá válik - írja a Napi Gazdaság.
A Nyugat-Európából származó lom szelektálása, javítása, valamint későbbi értékesítése egyre szervezettebb keretek között zajlik. Nem véletlen ez, hiszen a portéka beszerzése sokkal drágább, mint korábban. A jó áruért egyre messzebb kell utazni, és a beszerzéssel kapcsolatos jogi előírások is igencsak szigorúak. Mindezek mellett tovább nehezíti a vállalkozókat, hogy a külföldi, szlovák és lengyel konkurenciával is meg kell küzdeni. A begyűjtött áru raktározása is igen sokba kerül, mivel nem lehet elárasztani a portékával a piacot.
Az Ausztriában található Linz, illetve Sazlburg régiókban, vagy például Dél-Németország sok településén is az az előírás, hogy a helyi önkormányzatoknál lomtalanítási engedélyhez kell folyamodni, és amennyiben megadják azt, csak azzal lehet a tevékenységet folytatni. Az engedély ára 400-500 euró, de vannak területek ahol az 1000 eurót is elkérik. Az engedélyhez rengeteg előírás is tartozik, ilyen például a környezet védelemre szóló szabályok. Nem érdemes játszani a tűzzel, hiszen aki nem tartja be az előírásokat, igen magas büntetésre számíthat.
A nagyobb lerakóhelyeket állandóan ellenőrzik a hatóságok. Sok vállalkozó szerint az iparág már odáig fejlődött, hogy a néhány fős családi vállalkozások már nem életképesek. Éppen ezért jellemző, hogy a korábbi családi vállalkozások összefognak, és együttes erővel veszik fel a harcot a konkurenciával és a magas tarifákkal.
A kereslet csökkenése és az alacsonyabb árak, a későbbi nyereség érdekében elengedhetetlenné teszik az értékesítési hálózat kialakítását is. A műszaki cikkek legnagyobb részét kereskedőknek adják el, míg az egyéb termékek piacokon illetve saját boltokban kerülnek értékesítésre.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







