16 °C Budapest

Mit kezd a Tesco a lejárt szavatosságú húsokkal? Durva vádak

Pénzcentrum
2009. augusztus 11. 16:58

A brit központú Tesco áruházlánc a puszta megsemmisítésnél sokkal hasznosabb megoldást talált a lejárt szavatosságú és emberi fogyasztásra alkalmatlan húskészítmények felhasználására.

A Tesco és a biomassza technológiával foglalkozó PDM Group együttműködésének értemében a lejárt szavatosságú és az emberi fogyasztásra alkalmatlan húskészítmények a vállalat Chershire-i üzemében kerülnek feldolgozásra, ahol égetéssel elektromos áramot állítanak elő belőle. A gyáregység kapcsolatban van a nemzeti áramszolgáltatóval, amely átveszi a teljes kapacitást.

A PDM autója összegyűjti a feldolgozásra váró élelmiszereket

Becslések szerint éves szinten 5 ezer tonna hús kerülhet a hulladéklerakók helyett az üzembe, az így előállított áram körülbelül 600 háztartás éves szükségletét fedezi. A vállalat szerint már más áruházak is érdeklődnek az alternatív technológia iránt, ugyanakkor az állatvédők nem lelkesednek a megoldásért.

A vegetáriánusok szóvivője elmondta: "Aggasztó, hogy az országunkban ilyen mohó módon és közönnyel gyilkolják le állatok millióit évente. Több ezer tonna húsfelesleg marad meg úgy, hogy közben a fogyasztói társadalom minden túlzó igényét kielégítik."

A Tesco a vádak ellenére kitart az új megoldás mellett és hangsúlyozzák, hogy ez a módszer jóval hasznosabb, mint a szemétlerakók állati eredetű hulladékkal való megtöltése.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem