Két euróért, azaz alig hatszáz forintért kelt el a Photo Hall üzletlánc, ám ezt is hat magánszemély dobta össze.
A hazai elektronikai üzlethálózatot a belga Spector Holding és egy, a cégcsoporthoz tartozó vállalkozás adta el a magyar befektetőknek, akik a vételáron felül átvállalták a Photo Hall közel egymilliárdos hitelállományát is. Pozsonyi Gábor, aki új tulajdonosként és új ügyvezetőként is a cég élén áll, a Napi Gazdaság kérdésére elmondta, a magyar hálózat mellett a cégnevet is megvették, amelyet csak Magyarországon használhatnak. (A Photo Hall Luxemburgban, Belgiumban és Franciaországban is működtet boltokat.)
A Photo Hall tavaly hatmilliárdos bruttó árbevételt ért el, de veszteséget termelt. Idén már eddig is 15-20 százalékos forgalom-visszaesést regisztráltak a társaságnál. Pozsonyi Gábor ugyanakkor kiemelte, hogy néhány termékcsoportban - laptop, kártyafüggetlen mobiltelefon - nincs forgalomcsökkenés, és a cégtől szeptemberre pozitív üzleti eredményt remél. Az új ügyvezető drasztikus kiadáscsökkentést vezet be, ezért minden lehetséges munkafolyamatot kiszerveznek.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







