A bajor kormány úgy döntött, hogy áthidaló megoldásként 20 millió euró hitelt nyújt a csőd szélén álló Quelle csomagküldő-szolgálatnak, hogy az ki tudja nyomtatni téli katalógusait.
Csütörtök este, a bajor miniszterelnök, Horst Seehofer egy rendkívüli kabinetülésen elmondta, hogy akár 50 millió eurót is a cég rendelkezésére bocsátanak a mostani szükséghelyzetben. Ezzel szemben Angela Merkel kancellár kijelentette, hogy a cég nem számíthat állami segítségre, amíg nem tesz le az asztalra világos üzleti tervet.
Jelenleg a vállalat olyan súlyos likviditási problémákkal küzd, hogy a rendes üzletmenetet sem tudja biztosítani, amennyiben a téli katalógus kinyomtatásához sem rendelkezik elegendő szabad forrással. Ezen felül még mintegy 30 millió eurónyi megrendelésre is várnak, hogy a bezárást el tudják kerülni.
A probléma ott kezdődött, hogy a Quellenek forrást biztosító, és a vevő tartozásokat behajtó bank, a Valovis többé nem nyújt hitelt a cégnek - amit vállalati körökből kiszivárgott információk szerint a német felügyeleti hatóság (Bafin) tiltott meg a pénzintézetnek.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)