Az elmúlt napok döntéseinek köszönhetően magas kategóriájú szálláshelyek létesítésére valamint a meglévő szálláshelyek minőségi fejlesztésére kerülhet sor. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program "Szálláshelyfejlesztés" című pályázati kiírásában aláírták az első támogatási szerződéseket, a Közép-dunántúli Operatív Program keretében pedig több mint 2 milliárd forint uniós támogatással épülhetnek és újulhatnak meg a szálláshelyek.
A Dél-dunántúli Régióban 1,8 milliárd forint európai uniós támogatásból több szállodában is bővül a szolgáltatások köre, környezetbarát és akadálymentesített szálláshelyek jönnek létre, emellett egy, a konferencia-turizmus feltételeinek eleget tevő hotel is kialakításra kerül.
Pécsett két beruházó írta alá szerződését, hogy 2010-re immár bővített kínálattal várja vendégeit. A Laterum Hotel a konferencia-turizmus feltételeinek megfelelő beruházásokat valósít meg, míg a Matias Hotel magas kategóriájú, komplex akadálymentesítéssel rendelkező, családbarát, preventív környezetvédelmi technológiával ellátott hotellé alakul. Harkányban a négycsillagos Dráva Hotel fejlesztésére kerül sor. Somogy megyében a siófoki Hotel Azúrban a jelenlegi beruházásokkal teljes körűvé válik a szolgáltatások köre, Zamárdiban Wellamarin Wellness Szálloda néven egy teljesen új, komplex szolgáltatásokat nyújtó négycsillagos szálloda épül.
Balatonmáriafürdőn egy több éve nem üzemelő panziót újítanak fel, alakítják "dentál hotellé". A simontornyai Fried Kastélyszálló kapacitáskihasználtságát kívánja növelni elsősorban wellness-szolgáltatásainak bővítésével, míg a másik tolna megyei aláíró a Dombóvár-gunarasi Hotel Európa bővítését vállalta.
A tavalyi döntésnek megfelelően még ebben az évben várhatóan további 22 pályázóval köti meg az Ügynökség a támogatási szerződést, melynek eredményeképpen a régió turisztikai iparágában 800 új munkahely, 1500 új szobaegység és 160 ezer négyzetméternyi kereskedelmi szálláshely létesülhet.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az elmúlt napokban a Közép- dunántúli Régió idegenforgalmi fejlesztéseiről is döntés született. A régió idegenforgalma számára kiemelten fontos a Balaton-part vonzerejének növelése nem véletlen tehát, hogy a nyertes pályázók közül 7 Veszprém megyéből került ki. A 7 Veszprém megyei nyertes között van a balatonfüredi Ipoly Szálló, és az Annagora Hotel beruházója is, de mellettük több Balaton-parti szálláshely is uniós forráshoz jutott. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatáshoz jutott ezentúl 3 Fejér és 3 Komárom-Esztergom megyei szálláshelyfejlesztő projekt is.
Az elnyert támogatással csak Veszprém megyében mintegy 400 férőhely felújítására kerülhet sor, de a forrásból új szálláshelyeket is létesítenek. A turizmusélénkítő hatás mellett a fejlesztések kiemelt mértékű építőipari beruházásokat, azaz munkahelymegtartó- és teremtő lehetőségeket jelentenek.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







