Üzemanyag lehet a háztartási hulladékból

Pénzcentrum
2009. február 12. 10:15

A teljes magyar lakossági üzemanyag-felhasználást fedezné az a metilalkohol, amit a hazai kommunális hulladékból állítana elő egy magyar feltaláló. Az azonban nem tudható, hogy az ötlet alkalmas-e nagyüzemi előállításra, és az sem, hogy milyen mellékhatásai lennének.

Az eljárás - amit a Miskolci Egyetem kutatói fejlesztettek ki -lényege, hogy a betáplált kommunális hulladékot magas hőmérsékleten elgázosítják, majd a keletkező gázt metanollá alakítják. A folyamat során nagy mennyiségben keletkező melléktermékek külön-külön is értékesek és eladhatóak, a metanol pedig üzemanyagként hasznosítható. Az elgondolás több találmányi kiállításon is sikerrel szerepelt, a feltaláló (társával, Barta Istvánnal) tavaly az Év feltalálója lett. A találmány egyszerre két globális problémára, a hulladékkrízisre és az üzemanyaghiányra is megoldást kínál.

Az ötlettől az alkalmazásig azonban hosszú út vezet, és buktatókban sincs hiány. Az első ilyen akadály, hogy a laboratóriumi körülmények között működő módszer nem feltétlenül használható nagyüzemi léptékben. A kommunális hulladékok elgázosításának egyik legnagyobb gátja, hogy a szemét vegyes összetételű, így nehéz olyan technológiát kifejleszteni, amely a hatékonysági és a környezetvédelmi szempontokat is folyamatosan kielégíti.

Mindez azonban még mindig nem jelenti azt, hogy a szemétből metanolt gyártó üzem valaha is működőképes lesz. A kommunális hulladékok hőbontására több szabadalom is létezik, ám egyik sem terjedt el az ipari gyakorlatban. Elsősorban azért, mert mindig keletkeznek nehezen bomló, a környezetre veszélyes égéstermékek, éppen ezért eddig inkább csak a homogén ipari hulladékok (gumihulladék, műanyag) feldolgozását sikerült költséghatékonyan megoldani.

Amennyiben ezen az úton mégis eljutunk a metanol-előállításig, az újabb problémákat vet majd föl. Kárpátalján ma is használnak metanolt üzemanyagként, ám - mivel az autók katalizátorait nem metanolra, hanem benzinre fejlesztették - a térség városainak levegőjében nagymértékben megnőtt bizonyos rákkeltő vegyületek koncentrációja.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az új találmányon alapuló, évi 2000 tonna kapacitású kísérleti üzem építését várhatóan jövőre kezdik el Miskolcon.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29