7 °C Budapest

140 milliárdos forgóeszközhitel vállalkozásoknak!

2009. február 9. 13:45 2 perc

Öt kereskedelmi bank írt alá szerződést ma Budapesten, összesen 140 milliárd forintnyi kedvezményes forgóeszközhitel közvetítéséről a vállalkozások felé. A forgóeszköz hitellel már több mint 550 milliárd forintra bővül a vállalkozások számára közvetlenül elérhető forrás a tavaly novemberi Gazdasági Csúcson bejelentett, 2009-10-es válságkezelő és gazdaságélénkítő csomagból.

"A munkahelyek megmentésére és a vállalkozások talpon maradásának támogatására november óta 550 milliárd forintot tett elérhetővé a Kormány kereskedelmi bankok mintegy ezer fiókján és uniós pályázatokon keresztül" - mondta el Bajnai Gordon sajtótájékoztatón Budapesten.

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hozzátette: "A nemzetközi gazdasági válságot elkerülni nem lehet, hatásait azonban képesek lehetünk mérsékelni. A Kormány ennek érdekében hirdette meg tavaly novemberben válságkezelő és gazdaságélénkítő csomagját, amely a következő két évben több mint 1.400 milliárd forintnyi forrást juttat közvetlenül a vállalkozásoknak."

Az akkor bejelentett intézkedések közül azóta a kormány számosat megvalósított: kedvezményes hitelek, hitelgaranciák, kamattámogatás, munkahelymegőrző támogatások, uniós pályázati könnyítések formájában már most számos eszköz áll a hazai mikro-, kis és közepes vállalkozások rendelkezésére, hogy a lehető leghatékonyabban védekezhessenek a válság hatásai ellen, vagy éppen kihasználják a válság nyújtotta növekedési lehetőségeket.

A hamarosan induló 140 milliárd forint keretű hitelkonstrukciót öt kereskedelmi bank, majd továbbiak kínálják, abból a vállalkozások mindennapi működést segítő forgóeszközök (árukészlet, működési költségek) finanszírozhatók. Ezen keresztül akár 200 millió forint is igényelhető önerő nélkül a mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára 1 év plusz 1 nap lejárati idővel, kedvezményes kamattal.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A hitelfelvételhez szükséges banki biztosítékoknál pedig lehetőség van a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által biztosított gyorsított eljárású kezességvállalás igénybevételére.

A forgóeszközhitelek első körben a K&H Bank, MKB Bank, Raiffeisen Bank, Takarékbank, UniCredit Bank fiókjaiban érhetők majd el, országosan több mint 600 bankfiókban, várhatóan a következő hetekben.

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?