Tegnap avatták fel a Pekingtől 185 kilométerre északra található Fengningben a magyar technológiával és berendezésekkel ellátott tejipari üzemet, mely többek között egy Túró Rudi-féleséget kíván meghonosítani Kínában - írja a Napi Gazdaság.
A magyar bejegyzésű EU-Milk Technologies Kft. és a kínai Zhong Xing Ltd. tavaly szeptemberben, a kínai magyar évad nyitásán írt alá 10 évre szóló keretszerződést. Az üzemben magyar szakemberek felügyeletével indult el a próbatermelés.
A gyár fő terméke a Túró Rudihoz hasonló, Túró Kiittyy nevű, csokoládébevonatú túródesszert, melyben napi százezret gyártanak, s novembertől árusítják a magyar ár feléért a pekingi boltok. Emellett ivójoghurtokat is készítenek. A gyártáshoz szükséges adalékanyagok és a csokoládé is Magyarországról érkezik.
A tejet a kínai vállalat saját tehenészete biztosítja, amely többéves előkészítés után idén februárban kapta meg a "bio" minősítést. A beruházás fedezete a kínai és a magyar vállalat önerejéből, valamint magyar oldalról az Eximbank exporthitel-konstrukciójból származik Tóthfalusy Péterné, az EU-Milk ügyvezető igazgatójának elmondása szerint.
A beruházás összértéke 5 millió euró, a megtérülés várható ideje pedig 5 év.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








