Keleti hatalom: féljünk vagy örüljünk?

Pénzcentrum
2008. szeptember 19. 15:00

Talán kevesen gondolnák, hogy Kína leggazdagabb városa, amely 18 millió embernek ad otthont, tökéletes keveréke a hagyományoknak és a nyugati kultúrának. És talán ami még ennél is fontosabb, hogy Sanghaj feszül a vállalkozói energiától. S ezzel kapcsolatosan a legkínzóbb kérdés, hogy ez vajon egy lehetőség, vagy fenyegetettség a nyugati cégek számára...

A kérdést pedig egyelőre nem lehet eldönteni, ahány szakember, annyi vélemény lát napvilágot. Paul Krugman, a Princetown Egyetem professzora például a New York Times hasábjain közölte véleményét, amely szerint a hatalom végül mindig azoknak a kezében összpontosul, akik az erszény kulcsát birtokolják.

Ha ezt a gondolatmenetet követjük, úgy meg kell említeni, hogy Kína hatalmas külkereskedelmi többlettel rendelkezik, augusztusban például rekordot döntött a többlet érteke.

Mások, akik az összeesküvés-elméletek hívei úgy vélik, Kína szépen lassan mindenütt befolyást szerez, köszönhetően tartalékainak. Nemrégiben például a Sunday Telegraph adta hírül, hogy a nyilvános befektetések mellett a kínai kormány csendben több milliárd fontot költött arra, hogy a londoni tőzsdeindexben, az FTSE-ben szereplő vállalatokban részesedést szerezhessen.

Az elmúlt évek során egyenletesen emelkedett a külföldön tanuló kínai diákok száma, különös tekintettel az Egyesült Királyságra. Persze az angolokat sem kell félteni, gyakorlatilag tudás-exportálásba kezdtek, négy évvel ezelőtt nyitotta meg a Nottinghami Egyetem ningboi kirendeltségét. Jelenleg 3500 diák tanul ott, de bőven van még hely, ez a szám akár a duplájára is emelkedhet.

Az ár azonban borsos, míg egy átlagos kínai egyetem éves tandíja 2-3 ezer jüant (50 - 74 ezer forintot) tesz ki, addig a Nottingham 65 ezer jüant (1,6 millió forintot) kér. Hogy mit tanulnak az idejáró diákok? A legtöbben az üzleti tudományokra kíváncsiak, s azt remélik, hogy majd fényes karriert futhatnak be valamelyik nagy pénzügyi szolgáltatónál.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sanghajban csak úgy buzog a vállalkozói kedv, s nem csak az új, hanem a régi, piroslámpás foglalkozásokat is szemrebbenés nélkül űzik. A városban megvan a vállalkozás szabadsága is. Természetesen a Mao iránti tisztelet még mindig megvan, hiszen minden bankjegyet az ő arcképe díszit, azonban a Fangbang út boltjaiban Mao elnök arcképe olcsó pólókat, hamutartókat és ébresztőórákat díszít.

Az idei év eddigi történései, a sanghaji tőzsde 50 százalékos zuhanása, az egekbe szökő olajárak, az ár-bér spirál, a gyárak tömeges bezárása, a nyugati felvevőpiacok gyengélkedése mind-mind azt sugallhatják, hogy Kína sem kerülheti el a visszaesést. Ne tegyük rá azonban a fejünket erre a kimenetelre. Az könnyen elképzelhető, hogy az elmúlt évek 10 százalék feletti növekedési üteme lassulni fog majd, azonban ahogy a kisebb és hatékonytalanabb piaci szereplők kivonulnak, s az exportpiaci termelők tovább terjeszkednek, Kínának nem valószínű, hogy óriási gondjai akadnának.

Konkrét választ tehát nem kaphatunk arra, hogy vajon lehetőség-e Kína, vagy félni kell tőle. Az igazság valahol a kettő között lehet...

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 9. szerda
Dénes
41. hét
Október 9.
Postai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. október 8. 15:02