A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) ismét Oláh Lászlót választotta elnöknek - értesült a Világgazdaság.
A Mezzanine Management magyarországi igazgatója így újabb két éves cikluson keresztül, egészen 2010-ig irányítja majd a több területen is megújuló egyesület ügyeit.
Az idén például kiszélesíti az MKME az Év Vállalata Díjat, így erre már azok a cégek is pályázhatnak, akik még nem kapták meg, azonban tervezik annak bevonását. Emellett idén első ízben jelenik meg egy, a forrásokat kereső vállalatoknak címzett, Tőkebevonási kalauz című kiadvány is, ugyancsak a szervezet gondozásában.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







