A Kelet-magyarországi Húsosok Kereskedelmi Kft. (KMHK) versenyhivatali feljelentést sürget a Tesco ellen, mivel a cég szerint az áruházlánc irreálisan olcsón értékesít bizonyos húsipari termékeket, s ezzel lenyomja a hazai termékek árát - írja a Világgazdaság.
Fazekas József, a KMHK elnök-ügyvezetője elmondta, a társaság azt kéri a piaci szereplőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanácstól (VHT), hogy vizsgálja ki az ügyet, s tegye meg a szükséges lépéseket a Gazdasági Versenyhivatalnál.
A KMHK információi szerint a Tesco a csontos tarja kilóját 699 forintos kiskereskedelmi áron adja, azonban e terméket nem árusíthatná ilyen áron, mivel a kilónkénti átadási tőkehúsár jelenleg 680-690 forint körül tartózkodik. A valós fogyasztói ár 900 forint körüli lenne.
Iparági szakértők szerint nem kizárt, hogy az áruházlánc beszerzési ár alatt értékesített, vagy irreálisan alacsony, 580 forint körüli átadási árat "kényszerített" egyes beszállítókra. Menczel Lászlóné, a VHT titkára elmondta, jogászok segítségével vizsgálják az ügyet. A versenyjogi szakértők önmagában azonban nem tartják kifogásolhatónak, ha az üzletlánc akciókat hirdet.
Hackl Mónika, a Tesco szóvivője kijelentette, nem igaz, hogy a beszerzési ár alatt értékesítik a húsokat. Az áruházlánc nagyobbrészt hazai termékeket kínál, s viszonylag kisebb, 10-20 százalék a külföldről származó termékek aránya.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Fazekas szerint a kereskedők árleszorító politikája mára veszélyes helyzetet teremtett, mivel a cégek nagy része deficitessé vált. Az indokolt áremelések elmaradtak, miközben a sertésfelvásárlási árak kilónként 350-360 forintra nőttek, s eközben az energia is jelentősen drágult. Emiatt a sertésvágó és feldolgozó cégek mindegyike 10-100 millió forintos veszteséget szenvedett el idén.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








