6 °C Budapest

Mi nem veszítettünk uniós pénzt

Pénzcentrum
2008. június 30. 08:45

Az uniós tagállamok a tavalyi év során 227 millió eurót veszítettek el végleg azzal, hogy nem költötték el a 2000-2006-os költségvetési időszakban rendelkezésükre álló összeget, így az uniós források jobb felhasználását sürgette Dalia Grybauskaite költségvetési biztos - tudósít a Napi Gazdaság.

A szabályok értelmében amennyiben valaki nem használja fel két éven belül az adott évben folyósított pénzt, az elvész. A 15 régi tagállam közül csupán Írország és Finnország nem veszített pénzt, miközben a 2004 után csatlakozottak közül csupán két ország veszített: Szlovénia 0,2, illetve Szlovákia 1,4 millió eurót.

Hazánk a 2004 és 2006 között rendelkezésre álló felzárkóztatási támogatások 67 százalékát, a strukturális támogatásoknak pedig mintegy 92 százalékát használta fel ez év közepéig, de még a többihez is hozzájuthat.

A huszonhét tagállam tavaly összesen 114 milliárd eurót költött el, ebből 44 milliárd jutott a gazdasági növekedés támogatására, ami már meghaladja a mezőgazdasági támogatásokra kifizetett 43 milliárdot. Franciaország, Spanyolország, Németország és Olaszország a teljes összeg több mint felét kapta, az új tagállamok részaránya ugyanakkor növekvőben van, míg 2006-ban a büdzsé 12,9 százaléka, addig 2007-ben a 17 százaléka jutott rájuk.

Hazánk tavaly 2,4 milliárd euro támogatást kapott. Az újak közül Lengyelországnak jutott a legtöbb forrás, 7,8 milliárd euro, amely a teljes költségvetés 7,4 százaléka.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem