Aktívan pályáznak az agrárcégek

Pénzcentrum
2008. június 19. 10:00 2 perc

A mezőgazdasági vállalkozásokat célzó uniós pályázatok közül a legnépszerűbbnek a kertészeti és növénytermesztési kiírások bizonyultak. A bankok tapasztalatai ezzel ellentétben azt mutatják, hogy a hét elején lezárult, a mezőgazdasági termékek értéknövelését támogató pályázatokra jelentkeztek a legtöbben - olvasható a Világgazdaságban.

Volt olyan kiírás is, ahol a benyújtott kérelmek elmaradtak a várakozásoktól, ilyen volt a megújuló energiaforrások alkalmazásához nyújtandó támogatás is. Ennek ellenére az a tapasztalat, hogy az agrárszegmens igen aktív a pályázatok terén, a többi szektorhoz képest is jobban informáltak, bár egyes tapasztalatok szerint a támogatásintenzitás mérséklődése miatt már óvatosabbak a gazdák.

Az eddig igényelt támogatási összegek meglehetősen széles skálán mozogtak, ugyanis például az állattartó telepek fejlesztésére kiírt pályázatoknál a kisebb, néhány 10 millió forintos fejlesztésektől a több 100 millió forintos nagyságrendet elérő beruházásra is akadt példa. A növénytermesztéshez, illetve a kertészethez köthető infrastruktúra-fejlesztési pályázatoknál akár 200 millió forintra is lehet támogatást igényelni.

Az agrárvállalkozások igényeire a bankok is felkészültek. Az OTP Banknál például lehetőség nyílik a pályázók saját forrásainak bankhitellel történő finanszírozására, a támogatás megelőlegezésére, áfafinanszírozásra, illetve a támogatás összegének megfelelő bankgarancia nyújtására.

A CIB Bank különféle pályázatokhoz kapcsolódó konstrukciókat dolgozott ki, így elő- és társfinanszírozás is igényelhető. A Budapest Banknál a támogatások megelőlegezésétől kezdve a faktoringon át egészen a különféle agrárhitelekig kínálnak szolgáltatásokat, a saját forrás teljesítéséhez pedig a speciálisan erre a célra kialakított csomagokkal állnak rendelkezésre.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A pályázatok kiegészítő forrásaként az Új Magyarország agrárfejlesztési hitelprogramot ajánlják a bankok, ennek célja a mezőgazdaság versenyképességének, a piacok megőrzésének, és az energia- és költségtakarékos módszerek alkalmazásának elérése. Kiegészítő forrásként szolgálhat a fejlesztési és beruházási tárgyú pályázatokhoz igényelhető Új Magyarország vidékfejlesztési program is.

Nem árt tudni, hogy a hazai banki hitelállományon belül a mezőgazdasági hitelek állománya még az 1 százalékot sem éri el, ugyanis a hitelintézeteknek nem éri meg a finanszírozás az elaprózott birtokméret miatt.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?