26 °C Budapest

55 ezer tisztviselőt képeztek uniós forrásból

Pénzcentrum
2008. május 28. 10:37

Három év alatt több mint 55 ezer tisztviselő képzése valósult meg a közszférában európai uniós forrás segítségével a ROP 3.1.1 program keretében. A képzések elsősorban azt az ismeretanyagot tartalmazták, mely az unió fejlesztési alapjainak hatékony lehívásához szükségesek, de hangsúlyt helyeztek a szervezet- és kompetenciafejlesztés területeire is.

Hazánk európai uniós csatlakozása nagy kihívást jelentett a közigazgatás intézményrendszere számára, hiszen egy megváltozott működési térben kellett feladatait ellátnia, valamint biztosítania kellett az ország rendelkezésére álló Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap forrásainak professzionális és hatékony lehívását. Az ehhez szükséges szakmai tudás és megközelítés átadását tűzte zászlajára a helyi közigazgatás képzését uniós forrásból biztosító ROP 3.1.1 program.

A program eredményeként az önkormányzati tisztségviselők jelentős száma már birtokában van az Európai Unióhoz történt csatlakozás kapcsán megváltozott működési térben a munkavégzéshez szükséges új tudásnak. E tudás alkalmazhatóságát támasztja alá, hogy az ország számára rendelkezésre álló uniós keretösszeg szinte teljes mértékben lehívásra került.

A kompetencia és szervezetfejlesztési, illetve készség és képesség fejlesztő képzéseket megelőzően számos ismeret-fejlesztő képzéssel találkozhattak a résztvevők. Mindezek mellett 20 kutatási projekt tanulmányai, kiadványai támogatták a célcsoport ismereteinek bővítését, a célok elérését.

A program indulását követő egy éves fejlesztési időszak alatt még alacsony volt a képzési programokon való részvétel, az idő múlásával azonban egyre több polgármester és jegyző ítélte hasznosnak a képzéseken történő részvételt. A legintenzívebb érdeklődés a tavalyi évre volt jellemző, amikor több mint 1000 csoport képzését valósította meg a programigazgatóság együttműködésben a közigazgatási hivatalokkal, melyeken 27 ezernél is több részvételt regisztráltak. Érdemes kiemelnünk az e-learning alapú nyelvi képzéseket, melyekre több mint 1700 köztisztviselő jelentkezett angol és német nyelvből.

A 34 eredeti program oktatására összesen 1600 előadót készített fel a Programigazgatóság. A program zárásáig folyamatos volt a jelentkezés e képzésekre, ami alátámasztja a képzési portfolió sikeres kialakítását, valamint a programhoz kapcsolódó tájékoztatási tevékenység eredményességét.

A 2007-es év azonban nagy újdonságot hozott, ugyanis a Programigazgatóság felmérése kapcsán, a megkérdezettek nagy száma fogalmazta meg a szervezet- és vezetésfejlesztés fókuszú, kompetenciafejlesztő tréningek iránti igényét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az új, kompetencia fejlesztő tréningek iránti igény felülmúlta a várakozásokat: a képzéseken összesen 6090 fő vett részt a közigazgatási hivatalok szervezésében. Ezek mellett közel 2800 fő részvételét támogatta a program az informatikai kompetenciákat fejlesztő ECDL képzéseken országszerte.

A program teljes időszaka alatt 4310 képzési nap valósult meg, melyeken a regisztrált résztvevők száma meghaladta az 55 ezret. Külön öröm számunkra, hogy a képzések egyharmadát a hátrányos helyzetű kistérségek számára sikerült megszervezni.
Elmondható, hogy a ROP 3.1.1 program sikeresen támogatta, illetve támogatja a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap forrásainak professzionális és hatékony lehívását a helyi közigazgatási intézményrendszer tekintetében. A kialakított kapacitás jó alapot teremt a 2007-2013 között rendelkezésre álló források lehívásában.

A program keretében folytatott kutatások eredményeként megszülető tanulmányok mindegyike elérhető a Program honlapján, illetve ezek közül 10 db külön kötetben is megjelent. A tanulmányok jelentős mértékben járulhatnak hozzá a közigazgatás fejlesztéséhez a következő időszakban.

NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?