6 °C Budapest

Unod a banánt? - Suli helyett legyél inkább milliomos!

Pénzcentrum
2008. május 19. 15:00

Két főiskolás diák közel 10 évvel ezelőtt egy igen egyszerű ötlettel fogta meg a szerencsét, mára már New Yorkban lakhatnak, drága társasházakban, amellett, hogy van mit a tejbe aprítaniuk.

A történet 1999-be nyúlik vissza, ekkor készítette el ugyanis két középiskolai barát a közös honlapot, melynek eredeti célja az volt, hogy hírt adhassanak egymásról, hiszen mindketten más főiskolán tanultak tovább.

Eleinte csupán maguk töltöttek fel tréfás képeket magukról, amint valami vicceset csinálnak, vagy előadnak magukról. Aztán új barátaiknak is megmutatták már az egyes képeket, akik természetesen tovább adták a főiskolai humor forrásául szolgáló hivatkozásokat.

A "szájhagyomány" útján terjedő reklám a leghatékonyabbak közé számít, s ezt a tételt a két fiatal honlapjának esete sem cáfolta meg, ugyanis hamarosan hetente több ezer, majd több tízezer látogató nézte meg hetenként az oldalt, mígnem 2005-re havonta 8 millió egyedi látogatóval büszkélkedhetett a honlap.

Az Inc.com írása szerint egy nemrégiben megrendezett üzleti konferencián Van Veen (az egyik alapító) szerint a honlap sikerének nagy része abból fakad, hogy jó időben és jó helyen voltak. 1999-ben még kevés volt a hasonló jellegű oldal, mára azonban már nekik is csatlakozniuk kellett az egyre fokozódó versenyhez.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm