Törvény szentesítheti az áruló kartellező mentesülését, a jelenleg GVH-közleményben rögzített engedékenység ugyanis a tervek szerint átkerül a versenytörvénybe. A tervezet a törvény hatálybalépését szeptember elsejében jelöli meg - írja a Világgazdaság.
A vállalkozások számára pozitív változás, hogy ha már egyszer kilépnek a jogsértő szövetkezésből és együttműködnek a versenyhatósággal, akkor törvény rendezi majd ennek feltételeit. A versenyhatóság közreműködésükhöz mérten csökkenti vagy elengedi a velük szemben kiszabandó bírságot.
Az engedékenység alkalmazására azért van szükség, mert ma már a legkeményebb, több országot érintő szövetkezések csakis így tárhatók fel és szüntethetők meg.
A tervezet szerint a kartellezők meglehetősen nehéz kártérítési pereknek nézhetnek elébe, ha a jogsértéssel okozott kár az érvényesített árakban testesül meg. A törvény vélelmezné a kár mértékét, a kartellezés árfelhajtó hatását 10%-ban jelöli meg, melynek ellenkezőjét a kartellezőnek kell majd bizonyítania, mint ahogy minden bizonnyal azt is, hogy a cél nem az árak emelése volt.
Az engedékenységben részesülő kartelltag ezen a téren is kedvezményeket élvez: nem tartozik az egyetemleges körbe, azaz tőle csakis a felróhatósága arányában követelhetnek kártérítést.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A törvénymódosítás két évre eltiltaná a gazdasági társasági vezetői poszttól azt a felelős döntéshozót, akinek a cégét kartellezés miatt jogerősen megbírságolják.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







