A Magyarországnak biztosított források felhasználására 2007-ben 185 uniós pályázat jelent meg, amely az idén már jóval 200 fölé emelkedett - adja hírül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Az eddig kiírt pályázatokból hetvenet zártak le és bíráltak el - jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A miniszter emellett beszámolt arról is, hogy a rendelkezésre álló összesen háromezer milliárd eurót meghaladó összeg felét pályázatokon hirdették meg, míg a másik fele az egyedi, úgynevezett nagyprojektek finanszírozását szolgálja.
Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv kifizetéseiben Magyarország első a vele együtt csatlakozott országok közül, mert a 2008. végéig felhasználható források 87 százalékát már 2007-ben kifizette a pályázók számára.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna
- Életfogytiglani börtönre ítélték a brokstedti merénylőt
- Több kilométeres a dugó az M5-ösön
- A pünkösdi hétvégén is szabad lesz a rakpart - térképek segítenek a tájékozódásban
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba