Az időarányos tervet 7 százalékkal túlteljesítve, december elején elérte egész évre tervezett garanciavállalási előirányzatát a Hitelgarancia Zrt. Az év végére várható 295 milliárd forintos új garanciavállalás azt jelenti, hogy a társaság ebben az évben 350-360 milliárd forint hitel fölvételét mozdította elő tevékenységével.
A november végéig tartó időszakra tervezett garanciavállalásokat mind számban, mind volumenében 7 százalékkal túlteljesítette a Hitelgarancia Zrt., december elején pedig elérte az egész évre tervezett 277 milliárd forintos éves tervét, így év végére most 290-295 milliárd forint körüli garanciavállalást valószínűsít a társaság. "Ez azt jelenti, hogy idén összesen mintegy 350-360 milliárd forint hitel felvételében működtünk közre, vagyis elmondható, hogy a társaság igazi katalizátor a vállalkozói hitelek piacán- nyilatkozta Radnai György a társaság vezérigazgatója.
A tavalyi évhez képest enyhén csökkent a Széchenyi kártyás garanciák súlya, míg az azon kívüli, éven belüli hitelek garanciája 62,7 milliárdról 111,3 milliárd forintra nőtt. A kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelekre vállalt készfizető kezességeken belül a legnagyobb ütemben a bankokkal kötött megállapodások alapján garantált hitelek értéke nőtt, összesen mintegy 130 százalékkal. A KKV-nak nyújtott egyedi bírálatú ügyletekben vállalt garanciák mértéke 14 százalékkal emelkedett.
A cég hagyományos termékeinek sikere mellett jól szerepeltek az új termékek is: a lízing- és faktoring ügyletek átlagos összege is nagyobb lett a tervezettnél, itt együttesen 5 milliárd forint a garanciavállalás. Az ugyancsak új terméknek számító önkormányzati kötvénygarancia területén elért 2,1 milliárd forintos érték alapján a társaság sikeresen vetette meg a lábát e területen is.
Radnai György elmondta, hogy a cég stratégiai célja továbbra is a kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának elősegítése, melynek keretében jövőre a legnagyobb kihívást az EU-s projektekhez fűződő garanciavállalások volumenének érdemi növelése jelenti. A társaság nemrégiben nyitotta meg kapuit az EU-s forrásokra pályázó vállalkozások előtt. A Garantiqa pályázati garanciával a 10 millió forintnál nagyobb EU-s támogatásra aspiráló cégek egyszerűen és versenyképes áron tehetnek eleget a visszafizetési garancia bemutatásáról szóló kritériumnak.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







