Amennyiben hibátlan az elszámolás, a benyújtott számlákat hatvan napon belül továbbítja a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. a Magyar Államkincstárhoz. Az egyszerű technológiai fejlesztéseket megvalósító projekteknél már meg is kezdődött a kifizetés - adja hírül a Világgazdaság.
Ormosy Gábor a MAG Zrt. vezérigazgatója szerint a Gazdaságfejlesztési (GOP), valamint a Közép-Magyarországi operatív program (KMOP) náluk kezelt pályázatai esetében több száz millió forintos lehet az a támogatási összeg, amely év végéig megjelenik a nyertesek számláján.
Az ügyfél-tájékoztatókon, melyeket a MAG Zrt. szakemberei tartottak, számos kérdés elhangzott a pályázatokkal kapcsolatosan. Így kiderült, a B és C típusú pályázatok nyertesei a vállalási időszak végén választhatnak euroalapon történő árbevétel-növekedés számítást.
Ormosy emellett óvta a pályázókat komplex beruházások esetén az egyszeri elszámolástól, ennek kockázatát a pályázónak kell vállalnia, s így érdemesebb élni a többlépcsős elszámolás lehetőségével. Emellett fontos az is, hogy aki fel kívánja venni a 25 százalékos előleget, az ezt a szerződéskötést követő első három hónapban teheti meg. A pályázónak be kell nyújtania az első elszámolás előtt az erre vonatkozó igényt, s be kell mutatnia a szükséges biztosítékot is.

-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







