A rendszerváltás óta a mozik tulajdonosi szerkezetében bekövetkezett változás több városi mozit a megszűnés irányába sodort, így a magyarországi mozitermek száma 2000 és 2006 között 157-el csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tükör címet viselő kiadványából.
Hazánkban tavaly összesen 407 termet tartottak nyilván, a termek száma egyedül a fővárosban emelkedett, 2000 és 2006 között, mégpedig 125-ről 132-re. A két időpont között így Budapesten közel kétezer fővel emelkedett a termek befogadóképessége, a városokban azonban több mint 13 ezerrel, a községekben pedig 15 ezerrel csökkent.

A tavalyi év elején itthon összesen 232 működő és 12 szünetelő mozit tartottak nyilván. Ezekből 28 volt Budapesten található, melyek az országos befogadóképesség jelentős hányadát, mintegy harmadát adták 2006 során.
2006-ban összesen 408 ezer előadást tartottak, amely 2000-hez képest 36 ezerrel volt több, azonban az előző évhez képest már 46 ezerrel kevesebb. A vetítések több mint fele a fővárosi termekben volt megtekinthető.
A moziban szórakozók száma folyamatosan csökken, 2000-ben a 372 ezer előadásnak több mint 14 millió látogatója volt, tavaly csupán 11,6 millió jegyet értékesítettek. Vagyis tehát a 100 lakosra jutó mozilátogatások száma 120 alá csökkent, miközben a magyar filmeket megtekintők aránya az adott időszakban 9-ről 15 százalékra emelkedett.
2000 óta évente átlagosan valamelyest több mint 200 új filmet mutattak be a magyar mozik, melyek többségében amerikai produkciók voltak. A francia, a magyar és a brit játékfilmek az összes bemutatott film mintegy negyedét tette ki. A nézők többsége, 70 százalékuk az amerikai filmekre kíváncsi.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

2006 során Magyarországon összesen 152 film készült el, melynek jelentős része rövidfilm volt, 57 pedig egész estés előadás. A filmpremierek jegybevételek alapján számított toplistáján a két magyar (Szabadság, szerelem és Üvegtigris 2) film mellett csupán amerikai produkciók szerepeltek.

Magyarországon a mozilátogatások száma évek óta folyamatosan fogyatkozik, 2005 és 2006 között közel 4 százalékkal lett alacsonyabb ez a szám, ezzel szemben az unió 25 tagállamában ugyanennyivel emelkedett a látogatók száma.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







