10 °C Budapest

Idén is kiosztják az év internetes kereskedője díját

Pénzcentrum
2007. szeptember 14. 09:04

Idén harmadik alkalommal hirdették meg az Év Internetes Kereskedője Díjat, amelyet a WWW.EVKER.HU internet oldalon kezdődő közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján legjobbnak ítélt internetes kereskedő nyerhet meg. A megtisztelő címet a nyertes egy éven keresztül használhatja, nyereménye pedig egy, a támogatók által biztosított médiafelületekből álló online kampány. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi tevékenységet folytat, és az internetezők szavazatukkal támogatják. Az alapítók célja, hogy a hazai internetes kereskedelmet támogassák, és szélesebb körben népszerűsítsék.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Inter-Európa Bank, mint alapítók, valamint a Kirowski mint támogató 2005-ben közösen hívta életre az Év Internetes Kereskedője Díjat, amit minden évben az az internetes kereskedő vállalkozás kap, amely a vásárlók internetes szavazása illetve a szakmai zsűri döntése alapján legtöbbet tette a hazai e-kereskedelem területén, és a zsűri véleménye alapján a legjobbnak bizonyul. A díjat azzal a közös szándékkal hozták létre, az egyre nagyobb üzleti jelentősséggel bíró e-kereskedelemben a legjobban teljesítő cégek méltó elismerést kapjanak munkájuk után. 2007-től kezdve a szervezési feladatokban részt vesz a Budapesti Corvinus Egyetem E-Business Kutatóközpontja is.

A díj kiosztása egy internetes közönségszavazás, majd egy ezt követő üzleti, pénzügyi és marketing kritériumok alapján lebonyolított szakmai zsűrizés alapján történik.

2006-ban az Év Internetes Kereskedője Díjat a WWW.VATERA.HU nyerte el, az ünnepélyes kiosztóra 2006. november 8-án az Inter-Európa Bank székházában került sor. A Díj megnyerésével a Vatera jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a médiatámogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe vehette. A szakmai zsűri a WWW.PPO.HU internetes oldalt választotta az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjévé.

Az idei internetes közönségszavazás a WWW.EVKER.HU internetes oldalon folyik 2007. szeptember 17. és október 21. éjfél között, melyet a korábban használt www.azevinterneteskereskedoje.hu domain név alól is el lehet érni. A szavazásra a díj médiatámogatói által biztosított internetes hirdetési felületeken hívják fel a szervezők a közönség figyelmét.

A közönségszavazás alatt nevezhető és értékelhető minden olyan termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesítő vállalkozás, amely Magyarországon cégbejegyzéssel bír, magyar nyelvű honlappal rendelkezik, függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap), azaz a honlapon értékesítést végez és a megrendelés a honlap felületén történik (nem a vásárló írja a megrendelő e-mailt).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül - több körös elbírálás után - először kijelöli az általa legjobbnak minősített 10 e-kereskedőt, majd közöttük azt az egyet, aki megkapja az Év Internetes Kereskedője Díjat. A zsűri a döntéshez többek között értékeli a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget, és számtalan egyéb szempontot. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is.

A díj ünnepélyes átadására november 8-án kerül sor. Az év internetes kereskedője jogot szerez arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a támogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?