12 °C Budapest

Kis cégek a szakadék szélén: nincs remény?

Pénzcentrum
2007. szeptember 11. 09:45 2 perc

A 2007-ben felszámolás alatt álló cégek túlnyomó többsége kereskedelmi és építőipari vállalkozás. Ezekből van a legtöbb Magyarországon, így ellenük indul a legtöbb felszámolási és végelszámolási eljárás, ráadásul a helyzet leginkább a kis- és középvállalkozásokat sújtja - írja a Magyar Nemzet.

Az utóbbi időben szinte csak nagy lakásberuházásokról lehet hallani, így nem meglepő, ha a kisebb vállalkozások számára nem jut megrendelés. Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke szerint idén először csökkent az építőipari cégek száma, összesen 553 szűnt meg.

2007 első felében 40 százalékkal volt kevesebb a szerződéses állomány, így lényegesen kevesebb a munka, és kiélezettebb a verseny. A versenyben viszont csak úgy tudnak megmaradni a cégek, ha jelentősen áron alul tesznek ajánlatot, ami a minőség romlásához, vagy az alvállalkozó tönkretételéhez vezet.

Sok cég mögött viszont nincs igazi gazdasági tevékenység, így mikor megszűnnek, jelentős adósságot hagynak maguk után, arról nem is beszélve, hogy a cég vagyonát megszűnés előtt még megpróbálják átmenekíteni egy másik, újonnan alapított vállalkozásba.

A kereskedelmi cégek esetén a problémát az jelenti, hogy kevesen foglalkoznak hazai termékekkel, és az importőrök a kiskereskedők kikerülésével közvetlenül a fogyasztókhoz próbálják meg eljuttatni a termékeket, így csökkentve azok árát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kereskedelemben egyfajta koncentráció zajlik, csökken az értékesítő helyek száma, ami leginkább a kis- és középvállalkozásokat sújtja, mivel az alacsony tőke miatt ők a legsérülékenyebbek.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 8. 11:06