Úgy tűnik az év kilencedik hónapjától gyakorlatilag minden operatív programnál lesz több olyan kiírási pályázattervezet, amelyet társadalmi egyeztetésre bocsát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - olvasható a Világgazdaságban.
Márkus Eszter, az NFÜ partnerségi menedzsere szerint hazánk az első olyan ország, ahol kiterjesztették a partnerség fogalmát a pályázatokra is, igaz, egyelőre csupán kísérleti jelleggel. Csaknem 150 kiíráshoz várják a szakmai észrevételeket még az idei évben.
Tapasztalatok szerint egy-egy kiírással kapcsolatosan átlagosan 9-10 szervezet véleményére lehet számítani, de akad olyan pályázat is, ahol 30-40 észrevétel is érkezik. A hozzászólásokra ugyanakkor jellemző, hogy a konkrét feltételeken szeretnének változtatni, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a megfelelő mutatókat már rögzítették a 2007-2008-as akciótervekben.
Az NFÜ emellett egyébként műhelybeszélgetéseket is szervez a várhatóan nagyobb érdeklődést kiváltó kiírásokról. Legközelebb augusztus 29-30-án a Környezet és energia operatív program (KEOP) jelenleg egyeztetésen lévő 10 pályázatával kapcsolatosan lesz majd egy ilyen rendezvény.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







