Nem csak 3 éveseknek - a Lego hatalma az irodában

Pénzcentrum
2007. július 6. 16:00

Egyre több irodában jelenik meg a kisebbek körében is méltán népszerű építős játék, természetesen ebben az esetben már a szórakozásnál és játéknál jóval komolyabb funkcióval. Sőt akad, ahol az építkezés már a felvételi interjú szerves részét képezi.

Az Economist példaként hozza fel a PricewaterhouseCoopers gyakorlatát, itt ugyanis mikor brit egyetemekről toboroznak, a jelölteknek egészen szokatlan feladatot kell végrehajtaniuk. Arra kérik őket, hogy magas és erős tornyot építsenek a lehető legkevesebb Lego-elem felhasználásával.

A Google Games esetében is hasonlóan zajlott az áprilisi munkafelvétel, igaz, itt egy masszív hidat kellett megépíteni. Az egyetemisták véleménye szerint az egyes cégek azt szeretnék ezzel bemutatni, hogy náluk kreatív és jókedvű a munkahelyi környezet.

Nem ez az egyetlen irodai felhasználása azonban a kis építőelemeknek. Ugyanis a Lego-t gyártó dán cég a "Serious Play", vagyis Komoly játék programjának égisze alatt immáron 25 országban képez hivatásos Lego-tanácsadókat.

A tanácsadók menedzsereknek, vezetőknek tartanak tréningeket, hogy képesek legyenek "metaforikus építményeket" létrehozni a vállalati stratégiát leképezvén. A leggyakrabban olyan vállalatok fordulnak ehhez a megoldáshoz, amelyek hírnevén valamilyen botrány foltot ejtett.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egyik leggyakoribb feladat annak az embernek a modellezése, akit legkevésbé szeret a munkavállaló, persze megnevezés nélkül. Egy alkalommal egy cég vezérigazgatóját olyan kövérnek ábrázolta valaki, hogy elállta az utat, ezzel jelképezve azt, hogy az egész céget akadályozza magatartásával.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem