A tavaly szeptembertől bevezetett kamatadó arra kényszerít sok befektetőt, hogy átgondolja befektetési stratégiáját. A hazai pénzintézetek számtalan alternatívát kínálnak, hogy minél kisebb részt keljen a közös kalapba fizetnünk. Nem képeznek ez alól kivételt a biztosítók sem, akik rekord bevételt könyvelhettek el a kamatadó hatására és azért, hogy ez a fejlődés töretlen maradjon egyre speciálisabb termékek fejlesztésébe kezdtek. Nézzük tehát, hogyan adózunk kevesebbet, ha biztosításban "forgatjuk" a pénzünket. Adóhatékony befektetési formát választva 10%-os hozam mellett egy év alatt 500 ezer Ft-unkat 650 ezer Ft-ra növelhetjük.
Kis adószámtan
A hatályos jogszabályok szerint, 3,9 millió forintos jövedelemhatárig az életbiztosításra, adott évben befizetett rendszeres díjak 20%-át, és az előző évhez képesti díjnövekmény 10 %-át, de legfeljebb évente 100 ezer forintot adókedvezményként vehetjük igénybe.
Ez azt jelenti, hogy évente egy 500 ezer forintos biztosítási díjú konstrukcióval kihasználhatjuk a maximális, ide vonatkozó adókedvezményt. Tehát, ha egy tíz éves futamidejű unit-linked termékkel, amelybe évente ekkorra összeget fizetünk be és átlagos befektetési stratégiát választunk és az adókedvezményeket s újra befektetjük, egy 9 millió forintos megtakarításra tehetünk szert a futamidő végére. Természetesen kamatadó mentesen.
Ugyanis a 10 évnél hosszabb tartamú életbiztosítások egyösszegű lejárati szolgáltatása (kifizetés) kamatadómentes. A biztosítási esemény alapján történő kifizetések (lejárat, biztosítási esemény bekövetkeztéből eredő kockázati kiegészítő szolgáltatások) összegei szintén mentesülnek a kamatadó alól. Ezáltal "megspóroljuk" a 20 %-os kamatadót.
Nézzünk egy egyszerű példát: 500 ezer Ft-ot fektetünk be egy 10 éves megtakarítási konstrukcióban. 10%-os éves hozamot feltételezve hasonlítsuk össze a hagyományos befektetés és a unit-linked konstrukcióban elérhető tényleges pozíció különbséget az első év végén.
1., Hagyományos befektetés esetén az elért 10% hozam 50 ezer Ft értéknövekedést eredményez, amiből azonban 10 ezer Ft-ot (20%-ot) kamatadóként megfizetünk. A nettó pozíciónk tehát: 540 ezer Ft.
2., Biztosításon keresztüli befektetés esetén az elért hozam szintén 50 ezer Ft. Kamatadót azonban nem kell megfizetnünk és ráadásul 100 ezer Ft személyi jövedelemadó visszaigénylésre is jogosultak vagyunk. A nettó pozíció tehát: 500 + 50 + 100 = 650 ezer Ft (szemben az 540 ezer Ft-tal).
Amennyiben előre gondolkodunk és nem szeretnénk a leendő örököseink pénztárcáját illetékfizetéssel terhelni, arra is nyújtanak megoldást a befektetéssel kombinált életbiztosítások. Ugyanis, ha kedvezményezettként a leendő örökösünket jelöljük meg, akkor számára biztosítási eseményből (halál) történő kifizetés nem csak adó, de illetékmentességet is élvez.
Cégek számára is kedvező szabályok érvényesülnek: egyrészt adómentes a biztosítási díj, másrészt cafetéria rendszerben is nyújtható effajta biztosítási termék, amelynek segítségével kedvezőek az adó- és járulék elszámolási feltételek.
Forduljunk tanácsért
Látjuk tehát, hogy mikor egy befektetési döntést mérlegelünk, akkor nem csak a kockázatok, a hozamok és költségek vonatkozásában kell megvizsgálnunk azt, hanem a az adózás tükréből is.
Ugyanis jelentős összeg maradhat a zsebünkben, ha mindenre kiterjedően hozzuk meg a döntésünket. Ehhez igénybe vehetjük adó- és befektetési szakértők segítségét is. Érdemes egy pillantást vetni a Portfolio Money oldalán található kalkulátorra, amely bemutatja, hogy egy-egy biztosítási konstrukció esetében mekkora adókedvezményre számíthatunk és mekkora hozamot érhetünk el annak újra befektetésével. A számok magukért beszélnek, mérlegeljünk tehát adózási szempontból is!
Fentiekben természetesen a jelenlegi jogszabályok figyelembevételével tekintettük át az ide vonatkozó adókedvezményeket, ezek változásával a befektetési stratégiánk is módosulhat.

Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Árcsökkentés jön a magyar áruházláncnál: 80 tejtermék lesz olcsóbb
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- Elemző: Mike Pence-től aligha kell tartania Donald Trumpnak
- Moszkva: ammóniavezetéket robbantottak Ukrajnában
- Úgy néz ki, Messi a tengerentúlra megy
- Magyar állampolgárság a "Széna téri vadmacskának"
- Orbán Viktor: már készül a kormány a második uniós elnökségre - fotó
- Lázadnak a német zöldek az uniós menekültpolitika szigorítása ellen
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


