Hogyan végezheti egy cég? A szokásos trükkökkel "elviselhető" a csőd...

A gazdasági társaságok megszűnése kétféleképpen következhet be társasági formától függetlenül: lehet végelszámolást kérni, és felszámolást elrendeltetni. Ehhez kapcsolódik harmadik formaként a csődeljárás, ami azonban nem a társaság megszüntetésére, hanem a fizetőképesség visszaállítására szolgál. A mi szempontunkból tehát ez lesz a lényegi pont, ami az eljárásokat megkülönbözteti egymástól.

A kettő között az alapvető különbség az, hogy végelszámolásnál a cégnek nincsen fedezetlen tartozása, nincsenek nyitott ügyletei, a vagyon fedez minden tartozást és a megszüntetési költséget (sőt, talán még a tagok is kapnak vissza valamennyi pénzt). Ezzel szemben felszámolásra akkor kerül sor, ha a társaságnak kifizetetlen tartozásai vannak.

A végelszámolási eljárás során tehát a bíróság fő feladata a társaság megmaradt vagyonát szétosztani a tagok között, míg felszámolásnál a kintlévőségeket kell behajtani, a tárgyi eszközöket értékesíteni, röviden szólva mindent pénzzé tenni, és azt osztogatni a hitelezők között.

Közelebbről nézve a felszámolási eljárás során a bíróság a kinevezett felszámolóbiztos útján behajtja a függő követeléseket (akár peres eljárások útján), felmondja azokat a szerződéseket amelyeket valószínűsíthetően a vagyon kimentésére kötöttek a tagok (mikor már látták, hogy közeleg a szomorú vég), és elárverezi a cég vagyonát (ingatlanait, járműparkját, egyéb ingóságait, stb.). Majd mikor minden lehető dolgot pénzzé tettek akkor jön az osztozkodás....

A jogszabály felállít egy sorrendet, amely szerint a hitelezőket ki kell elégíteni:

1. első sorban kell kielégíteni a felszámolás költségeit (munkabér jellegű juttatások, az árverés, a bírósági eljárás és a követelések behajtása során felmerült költségek, a felszámoló díja, stb.)
2. a felszámolás kezdő időpontja előtt zálogjoggal biztosított követelések kielégítése a zálogtárgy értékének erejéig
3. a társaságot terhelő tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék, bányászati keresetkiegészítés
4. a magánszemély nem gazdasági tevékenységből eredő más követelése (pl.: hibás teljesítés, a kártérítés, szavatossági vagy jótállási kötelezettségek)
5. a társadalombiztosítási tartozások és a magán-nyugdíjpénztári tagdíj tartozások, az adók és az adók módjára behajtható köztartozások, a visszafizetendő állami támogatások, valamint a víz- és csatornadíjak
6. egyéb követelések
7. késedelmi kamat és késedelmi pótlék, továbbá a pótlék és bírság jellegű tartozás,

Az egy-egy csoportban lévő összes tartozást összesítik, és ha a pénzzé tett vagyon azt fedezi, akkor mindenki 100%-osan kielégítést nyer, majd jön a következő csoport. Addig haladnak sorban lefelé, amíg már az összesített követeléseket nem fedezi a megmaradt pénz. Ekkor ez lesz az utolsó csoport, akik még követeléseik arányában pénzhez jutnak, míg a hátrább lévők már nem kapnak semmit. A legtöbb hitelező - a társasággal szerződésben lévő más cégek, vállalkozók mind a 6. csoportba tartoznak, vagyis elég kicsi az esélyük arra, hogy egy felszámolás során szolgáltatásaik ellenértékét megkapják.

Magyarországon az egymással szerződésben lévő társaságok gyakran "ijesztgetik" egymást a felszámolásra irányuló kérelem bírósági beadásával. Ez azonban tényleg csupán a szó szoros értelmében vett "ijesztgetés" mivel - láthattuk - ha tényleg felszámolásra kerül a sor, éppen a kisvállalkozó hitelezők nem fognak semmit sem látni a pénzükből. A társaság összeszedett vagyona többnyire csupán a felszámolási eljárás költségeit fedezi, másra már nem jut.

Mindehhez talán annyi tehető még hozzá, hogy habár a jogalkotó megpróbál gátat vetni a visszaéléseknek azzal a szabállyal, miszerint a felszámoló - ha gyanús, hogy a jogügylet a vagyon kimentésére jött létre, pl.: színlelt adásvételi szerződés formájában - akkor azonnali hatállyal felmondhatja, megtámadhatja az adott szerződést. Ezt a szabályt azonban könnyen ki tudják játszani a cégtulajdonosok.

Éppen ezért, hitelezőként érdemesebb lenne csődeljárással operálni, amint azt az alábbiakban is látni fogjuk. Ez a módszer azonban még nem eléggé él a mai Magyarország köztudatában.

Van egy kis probléma a csőddel...

Ennek menete pontosan a következő:

Ha a cég saját maga ellen csődöt kezdeményez, akkor a hitelezőknek 90 napos határidejük van arra, hogy jelezzék részvételi szándékukat. A csődeljárás során ugyanis egyeztető tárgyalást tartanak, amelynek célja olyan egyezség létrehozása, amelyben a csődben lévő cég vagy fizetési haladékot kap tartozásai kielégítésére, vagy bizonyos ellenérték fejében tartozásai egy részét a hitelezők elengedik. A fizetési haladék időszakát elméletileg úgy határozzák meg, hogy ez alatt a társaság talpra tudjon állni.

A probléma a gyakorlatban egyrészt ott kezdődik, hogy az egyezségben részt vevő biztosított hitelezőknek 100%-os kielégítési joguk lesz, ami elsőséget jelent nekik a többiekkel szemben. A fizetési haladék így csak az ő szempontjukból jelent előnyt.

A probléma másik része pedig az, hogy hasonlóan a felszámolás előtt álló cégekhez a csődeljárást kezdeményező társaságok is jelentősen ki vannak már pénzügyileg "ürítve" addigra, mire a csődeljárás elkezdődik. Így a fent említett "bizonyos ellenérték" - amit a hitelezők követelésük elengedése fejében kapnak - többnyire a társaság vagyonának értékesítéséből származik. A működési feltételek (a tárgyi eszközök, az ingatlanvagyon) ily módon történő elherdálása pedig hosszú távon szintén semmiképpen sem támogatja a fizetőképesség visszaállítását. Ha pedig ez nem sikerül, akkor megint csak a felszámoláshoz jutottunk, mint végső megoldáshoz...

Várható ezért a közeljövőben a csőd- és felszámolási eljárás szabályainak újabb módosítása, szakértők már foglalkoznak a probléma hathatós megoldásával. Mindez azért is égetően szükséges, mert a bíróságok felől is egyre több jelzés érkezik, miszerint riasztóan magas mértéket kezd ölteni a felszámolás alatt álló, és felszámolt cégek száma.