Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet.
11 százalékkal nőtt a turizmus a második negyedévben becslések szerint. Az átlagos foglalási érték 42 ezer forint volt, a SZÉP-kártyások ennél 70 százalékkal többet fizettek. A közvetített forgalom közel 20 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb úti célok a főváros mellett Siófok, Eger és Szeged voltak. A foglalások kétharmada mobilról érkezett.
11 százalékos növekedéssel zárta a második negyedévet a hazai turizmus a Szallas.hu becslése szerint. "Az idényhatásokat kiszűrve látható, hogy a vendégszám csak csekély mértékben gyarapodott, így a forgalom növekedését főként a szálláshelyek szezonális áremelése okozta" - mondta Keresztes Nóra, a cég marketingmenedzsere. A közvetített forgalom belföldön 35 százalékkal, míg külföldön 24 százalékkal gyarapodott a szállásfoglaló portál adati alapján. "Összességében közel 20 százalékos a közvetített forgalom növekedése a tavalyi év ugyanezen időszakához képest" - mondta a marketingmenedzser.
Az átlagos foglalási érték 14 százalékkal nőtt előző évhez viszonyítva, így ez 42 ezer forint volt. A legnépszerűbb szállástípusok az apartmanok voltak, ahol átlagosan 35 ezer forint értékben foglaltak a vendégek. Az adatok szerint egyébként 10-ből 7 foglalás 50 ezer forint alatti értékre szólt. A SZÉP-kártyás fizetést tízből egy vendég jelezte előzetesen, ők átlagosan 70 százalékkal többet fizetnek egy foglalásért. A SZÉP-kártyát választók egyébként önmagukhoz képest is növelték költésüket a második negyedévben, tavalyhoz képest 22 százalékkal többet fizettek. A legértékesebb üdülés 1,8 millió forintba, míg a legolcsóbb 1500 forintba került.
2018 ugyanezen időszakához hasonlóan az 1-2 éjszakás utazások voltak most is a legjellemzőbbek, ötből négy foglalás erre az időtartamra szólt. Némileg nőtt a kereslet a 3 éjszakás foglalások iránt. "Ez egyébként trendszerű, illetve célunk is növelni a vendégéjszakák számát - mondta Keresztes Nóra. - Egyebek mellett ezért is vezettük be 2 évvel ezelőtt a belföldi foglalások mellé járó kedvezménykuponokat, melyekkel az úti cél térségében található turisztikai nevezetességek olcsóbban látogathatók."
Nincs trónfosztás a top úti célok dobogóján
A legnagyobb arányban Pest (12,4%), Heves (10%) és Veszprém (9,6%) megyék részesültek a foglalásokból. Tavalyhoz hasonlóban Budapest, Siófok és Eger a legnépszerűbb települések. A soron következők Szeged, Hajdúszoboszló, Gyula és Pécs. Az élmezőnyben kapott még helyet Balatonfüred, Nyíregyháza és Debrecen is. A Szallas.hu vendégértékelései szerint a második negyedévben legnépszerűbb turisztikai nevezetességek a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri vár, a Harkányi Gyógyfürdő, a siklósi vár és a Makói Hagymatikum voltak. A legtelítettebb nap április 19-e volt. A foglalások 95 százaléka belföldre szólt.
Top 10 belföldi úti cél a második negyedévben (zárójelben a tavalyi helyezése)
1. Budapest (1.)
2. Siófok (2.)
3. Eger (3.)
4. Szeged (6.)
5. Hajdúszoboszló (4.)
6. Gyula (8.)
7. Pécs (7.)
8. Balatonfüred (5.)
9. Nyíregyháza (-)
10. Debrecen (9.)
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Népszerű turisztikai nevezetességek a második negyedévben
- Miskolctapolca Barlangfürdő
- Egri vár
- Harkányi Gyógyfürdő
- Siklósi vár
- Makói Hagymatikum
- Zalakarosi Fürdő
- Hévízi Tófürdő
- Festetics-kastély
- Füzér Vára
- Visegrádi Fellegvár
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
Brutális hóvihar tarol ebben az országrészben: 30 centi hó és 75 kilométeres szél sem kizárt + Videó
Megjött a beígért mediterrán ciklon, február 20-ra az ország egy részét már vastag hótakaró borítja. Brutálisak utakat, közlekedési káoszt hozott az éjszakai havazás Vas megyében...
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







