12 °C Budapest

Magyarok tömege mond nemet a karácsonyra: ide menekülnek

2019. december 5. 05:35

Az előző év tapasztalatai és az idei előfoglalások alapján elmondható, hogy egyre több magyar család fordít hátat a hagyományoknak, és mond nemet az otthoni karácsonynak, kiszabadulva ezzel a főzés-mosogatás-sütés nyomasztó köréből, helyette inkább valódi pihenéssel töltik az év utolsó napjait. A Pénzcentrum többek között annak járt utána, van-e még szabad szállodai szoba az ország legnépszerűbb fürdővárosaiban, és hogy milyen mélyen kell a zsebünkbe nyúlnunk, ha itt szeretnénk szállást foglalni.

A karácsony és a szilveszter évek óta kiemelt időszaknak számít a magyar szállodákban, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek.

A szilveszteri kikapcsolódás mellett egyre keresettebbek a karácsonyi ajánlatok is. 2016-ról 2017-re 120 százalékkal, míg 2017-ről 2018-ra 85 százalékkal nőtt a forgalom a december 22-26 közötti időszakban

- tudtuk meg Kelemen Lilitől, a Szállás.hu PR menedzserétől. Lehet még szállást találni, de aki hátat szeretne fordítani a nagy főzésnek és a vendégek utáni mosogatásnak, takarításnak, jobb, ha mielőbb cselekszik, ha népszerű településre és közkedvelt szállodába vágyik. Ezek jellemzően a fürdővárosok, nagy múltú történelmi városok, és a népszerű wellnessközőpontok.

Ilyenkor a 4 csillagos szállodák iránt fokozódik a kereslet, így a december számukra kiemelkedő időszak: a szállásadók kiemelt csomagajánlatokkal készülnek, nehéz átlagárat meghatározni. Az egyik legnépszerűbb magyar városban, Egerben találni még szálláshelyet: egy négy tagú család december 23. és 27. között: a négycsillagos Thermal Park Egerszalókban egy négyfős csalás 279 200 forintért szállhat meg félpanziós ellátással. Nefelejcs Hotelben ugyanezekkel a kondíciókkal 214 400 forintért.

Megszorultál az ünnepek előtt? A legjobb hitelajánlatokért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Hajdúszoboszlón és környékén ennél több lehetőség van még: a Zenubia Hotelben 340 200 forintba kerül a karácsonyi kikapcsolódás, a Hotel Silverben 264 410 forint a 4 éjszaka 4 fő részére.

Talán Budapesten a legszélesebb még a választék, a Lion’s Garden 212 400 forintért kínál szállást a családoknak az ünnepek alatt, a Rubin Wellness&Conference Hotel 149 830 forintért, de van még hely a háromcsillagos Hotel Zuglóban is: 122 400 forint az ára.

A külföldi úti célok is fogynak

"Az elmúlt években folyamatosan erősödő trendnek látjuk, hogy egyre többen döntenek a rohanós, stresszes, feszült készülődés helyett a közös, nyugodt, tengerparti töltődés mellett az ünnepi időszakban. Az eddigi adatok alapján idén is azt látjuk, hogy tovább nő azoknak a száma, akik a tárgyi ajándékok helyett inkább egy életre szóló, családi vagy baráti élmény mellett döntenek" - mondta el a Pénzcentrumnak Nagy Viktória, az Invia marketing menedzsere.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Miközben továbbra is sokan fordítják az ünnepek körüli szabadnapjaikat (illetve a téli szünetet) egy síútra vagy európai városlátogatásra (kifejezetten keresettek a szervezett, idegenvezetős, buszos utazások a közeli országokba, pl. Prága, Toszkána, Krakkó, Ausztria), egyre népszerűbbek a télen is nyári úticélok - ezek közül a legnagyobb kiugrást a korábbi évekhez képest eddig Tenerife mutatja. A Kanári-szigetek azonban még így is a 2. helyen áll, a legyőzhetetlen, mindig első Egyiptom után, és az Emirátusok, azon belül is Dubai előtt, őket pedig a Maldív-szigetek és Thaiföld követik, miközben egyre keresettebb a Dominikai Köztársaság is.

Az árak nagyon széles skálán mozognak, attól függően, hogy csak szállást foglalunk vagy komplett repülős csomagot, és természetesen a szálloda kategóriája is befolyásolja: míg egy egzotikus úticél jóval 1 millió forint felett is lehet, addig egy egyiptomi utazás, szállással és ellátással 4 fő részére jellemzően 800-900 ezer forint körüli áron (a szálláshely kategóriájának függvényében) érhető el.

Mint minden ünnepi időszak, így ez is kiemelt, emiatt helyenként magasabb árakkal érdemes számolni, sok esetben pedig karácsonyi vagy szilveszteri vacsora felárral, illetve egyéb extra költséggel is terveznünk kell. Ráadásul az idei évre elérhető ajánlatok száma mostanra erősen korlátozott: a többségük már betelt, de azért aki nagyon szeretne, találhat még jó üdülést.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem