Komoly bírságot kaphatnak az autósok: 3 napjuk maradt erre

2016. január 29. 05:57

Már csak alig három napig lehet használni a tavalyi országos vagy megyei matricákat. Aki pedig elfelejti megvenni az új matricát és február 1-én felhajt a fizetős utakra, komoly bírságra számíthat. A később megvásárolt matrica már nem segíthet.

A tavaly bekövetkezett változások az e-matricás rendszerben jelentősen átrendezték a hazai útdíjfizetési szokásokat. A megyei matricák több százezer új felhasználót hoztak.

A megyei matricák tavalyi bevezetése jól láthatóan vonzóbbá tette a biztonságosabb és gyorsabb gyorsforgalmi utakat. Míg a heti-10 napos matricák iránti kereslet nem változott, az új, megyei matrica típusból 2015-ben több mint 1,3 milliót váltottak az autósok, elsősorban a havi matricák rovására

- válaszolta Pénzcentrum megkeresésére a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ).

Azoknak, akik pedig már tavaly is éves megyei vagy esetleg országos matricát vásároltak érdemes sietnie, hiszen a 2015-ös matricák érvényessége január 31-én lejár, ezért aki február 1-én érvénytelen matricával hajt fel a fizetős utakra nem kerülheti el a bírságot.

Az útdíjszolgáltató adatai szerint tavaly a legtöbb matricát Pest megyére váltották az autósok, összesen 810 ezer darabot. Ezután Fejér megye következett 151 ezer darabbal, a dobogó harmadik fokára pedig Győr-Moson-Sopron megye került 74 ezer eladott matricával. A legkevesebb matricát pedig Vas megyében vették tavaly mindössze 2 439 darabot.

Érdemes figyelni a vásárlásnál

A vásárlás során érdemes odafigyelni arra, hogy az e-matricát a megfelelő díjkategóriában vegyük meg. Például a hétnél több utas szállítására alkalmas személygépkocsik, valamint a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik és a lakóautók a D2-es díjkategóriába tartoznak. Ha a fizetős útszakaszokon a D2-es kategóriába tartozó járművekre D1-es kategóriában váltanak e-matricát, az a díjrendelet értelmében jogosulatlan úthasználatnak minősül és pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után, még akkor is, ha egyébként a D1 és D2 országos matricák ugyanannyiba kerülnek.

Hol lehet megvenni a matricákat?

Az e-matricákat meg lehet vásárolni az interneten az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon, mobilról SMS-ben vagy applikációval, személyesen a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, illetve a viszonteladóknál, például a benzinkutakon is. Nagyobb flották esetében csoportos megrendelésre is van lehetőség.

Mekkora lehet a bírság?

Érdemes alaposan odafigyelni, hogy a fizetős utakra csak már előre megváltott érvényes matricával hajtsunk fel, ugyanis az utólag megvásárolt matrica már nem mentesít a bírság alól. A legtöbb esetben a pótdíj mértéke:

  • 14 875 forint vagy,
  • 59 500 forint 30 napon túli kifizetés esetében.

De a buszoknál ez az összeg jóval magasabb:

  • 66 925 forint vagy,
  • 267 700 forint 30 napon túli kifizetésnél.

Melyik utakon kell fizetni?

Nem lettek drágábbak a matricák az idei évben, így az egy éves megyei matricáért 5000 forintot kell fizetnünk, míg egy országos matrica 42 980 forintba kerül, ha az autónk a D1 kategóriába tartozik. A díjköteles szakaszok azonban bővültek. 2016-tól az M43 és M85 idén átadott, gyorsforgalmi úthálózatba kapcsolt szakaszain is fizetnünk kell.

A térkép nagyításához KATTINTS IDE.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

{{EMBED:https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10153874119763762" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_0_megyei_matrica-06" title="megyei matrica}}

Az útdíjszolgáltató adatai szerint tavaly a legtöbb matricát Pest megyére váltották az autósok, összesen 810 ezer darabot. Ezután Fejér megye következett 151 ezer darabbal, a dobogó harmadik fokára pedig Győr-Moson-Sopron megye került 74 ezer eladott matricával. A legkevesebb matricát pedig Vas megyében vették tavaly mindössze 2 439 darabot.

Érdemes figyelni a vásárlásnál

A vásárlás során érdemes odafigyelni arra, hogy az e-matricát a megfelelő díjkategóriában vegyük meg. Például a hétnél több utas szállítására alkalmas személygépkocsik, valamint a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik és a lakóautók a D2-es díjkategóriába tartoznak. Ha a fizetős útszakaszokon a D2-es kategóriába tartozó járművekre D1-es kategóriában váltanak e-matricát, az a díjrendelet értelmében jogosulatlan úthasználatnak minősül és pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után, még akkor is, ha egyébként a D1 és D2 országos matricák ugyanannyiba kerülnek.

Hol lehet megvenni a matricákat?

Az e-matricákat meg lehet vásárolni az interneten az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon, mobilról SMS-ben vagy applikációval, személyesen a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, illetve a viszonteladóknál, például a benzinkutakon is. Nagyobb flották esetében csoportos megrendelésre is van lehetőség.

Mekkora lehet a bírság?

Érdemes alaposan odafigyelni, hogy a fizetős utakra csak már előre megváltott érvényes matricával hajtsunk fel, ugyanis az utólag megvásárolt matrica már nem mentesít a bírság alól. A legtöbb esetben a pótdíj mértéke:

  • 14 875 forint vagy,
  • 59 500 forint 30 napon túli kifizetés esetében.

De a buszoknál ez az összeg jóval magasabb:

  • 66 925 forint vagy,
  • 267 700 forint 30 napon túli kifizetésnél.

Melyik utakon kell fizetni?

Nem lettek drágábbak a matricák az idei évben, így az egy éves megyei matricáért 5000 forintot kell fizetnünk, míg egy országos matrica 42 980 forintba kerül, ha az autónk a D1 kategóriába tartozik. A díjköteles szakaszok azonban bővültek. 2016-tól az M43 és M85 idén átadott, gyorsforgalmi úthálózatba kapcsolt szakaszain is fizetnünk kell.

A térkép nagyításához KATTINTS IDE.

{{EMBED:https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10153874119763762

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm