Kiszivárgott belső adatok szerint a Volkswagen németországi gyártási költségei több mint négyszeresen meghaladják a kínai üzemekét.
Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről - jelentette be vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető közölte, hogy a kínai intézkedésekre válaszul Magyarország is egy évvel meghosszabbítja a hatályát annak a vízumkönnyítési rendeletnek, amelyet akkor léptettek életbe, amikor Peking először bejelentette a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét.
"Így továbbra is 48 órán belül adjuk ki a vízumot azoknak a kínai vállalatvezetőknek, üzletembereknek, akik Magyarországra érkeznek a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésének céljából" - húzta alá.
Szijjártó Péter szerint a két ország közötti együttműködés a kínai elnök tavalyi látogatásával újabb lendületet kapott.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







