A látvány önmagában is beszédes, az arborétum szerint azonban a tó nem egyszerűen egy kiszáradó kerti tó: természetes „mérőműszerként” mutatja, mi történik a Bakony vízháztartásával.
A nap folyamán egyre több helyen felszakadozik a felhőzet, így a gomolyfelhők mellett több órára kisüthet a nap, bár északnyugaton gyenge eső, zápor is előfordulhat. A hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul, estére pedig 5–12 fokig hűl vissza a levegő. Éjszaka átmenetileg kiderülhet az ég, de főként nyugaton pára, köd és alacsonyszintű felhőzet képződhet, sőt a derült, szélcsendes tájakon gyenge fagy sem kizárt.
Egyre nagyobb területen szakadozik a felhőzet, majd a napközben képződő gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. Néhol - főként északnyugaton - gyenge eső, zápor előfordulhat. A légmozgás nagyrészt mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.
Este csökken a felhőzet, átmenetileg többfelé kiderül az ég, de az északi országrészben maradnak felhős körzetek. Emellett hajnalra főként hazánk nyugati felén többfelé képződhet alacsonyszintű felhőzet, helyenként pára, köd is. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. A változó irányú szél többnyire gyenge lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között várható, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is előfordulhat.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






