Idén december 13-tól közvetlen Railjet-járatok közlekednek München és Miskolc között.
Kedden 16 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország leghidegebb és legmelegebb pontja között - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.
Kedden a Dunántúlon egész nap felhős idő volt, gyenge-közepes intenzitású eső is esett a nyugati részén, de nem volt jelentős a mennyisége. Keletebbre viszont több órára kisütött a nap, és csak a nap második felében kezdett felvonulni a fátyolfelhőzet, ami fokozatosan vastagodott, de ebből csapadék nem alakult ki.
A meleg légtömegben azonban még több helyen 30 fok fölé melegedett a levegő, de az 1918-ban mért 35 fokos rekord nem volt veszélyben - közölték. Hozzátették: az országban a leghidegebb és a legmelegebb pont között 16 fok volt a különbség, a Nyugat-Dunántúlon nagy területen hidegebb volt, mint Kékestetőn. A bejegyzéshez készített infografika szerint a Csongrád-Csanád vármegyei Derekegyházon 32,3 fokot mértek, míg a Zala vármegyei Nagykutason 15,9 fok volt kedden.
Ez azt jelenti, az ország déli részán az országos átlagnál mintegy 9 fokkal volt melegebb, míg nyugaton az átlagnál 5 fokkal volt hidegebb. Szerdán már a keleti országrészre is elér a hidegebb légtömeg, de a Dél-Alföldön még lesznek 25 feletti hőmérsékleti értékek.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.






