Vasárnap még marad a túlnyomóan napos, száraz időjárás a fagyos éjszakát követően, a jövő héten azonban változékonyabbra, csapadékosabbra fordul az idő.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Vas és Zala vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szombaton.
A veszélyjelzés szerint az érintett járásokban a következő órákban hevesebb zivatarokra lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. Az előrejelzés szerint az esti órákban az Északi-középhegységben jelen lévő cellák mellett a frontzónához kapcsolódóan nyugat, délnyugat felől a Dunántúlt is zivatarok érik el, amelyek akár rendszerbe is szerveződhetnek.
A zivatartevékenység súlypontja aztán fokozatosan kelet felé helyeződik át: éjszaka a középső országrészben, vasárnap már keletebbre is nagyobb számban fordulhatnak elő zivatarok. Eközben vasárnap a nappali órákban északnyugat felől stabilizálódni kezd a légkör.
A zivatarokat általában intenzív csapadék, viharos szél, apróbb szemű jég kísérheti, elsősorban északnyugaton szombat este, éjszaka felhőszakadás is társulhat hozzájuk. A fronthoz kapcsolódóan nagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain heves zivatar is előfordulhat erősen viharos szél és nagy méretű jég kíséretében.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026






