Hetente négyszer repülnek majd az Airbus A321neo gépek, a jegyár 11 900 forintról indul.
A várható jó időre és a hétfői munkaszüneti napra való tekintettel erős, már a főszezont idéző forgalomra készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégén.
Egyes, elsősorban a főbb turisztikai desztinációkat érintő vasúti vonalszakaszokon a megszokottnál több járművet közlekedtetünk majd, de élesítünk olyan – a nyári erősítés részeként épp a legutóbbi Közlekedésinfón bejelentett – intézkedéseket is, mint a klimatizált mentesítő motorvonatok előre meghirdetett indítása vagy az ugyancsak légkondicionált MÁVbuszok menetkészen tartása az ország több pontján.
Mint írták, az Országos Havariaközpont ezúttal is megerősített ügyelettel készül arra, hogy a hosszú hétvégén azonnal be tudjon avatkozni, ha a forgalmi helyzet vagy valamilyen rendkívüli műszaki ok azt indokolja.
Múlt vasárnap óta már működik a késési biztosítás, amely a 20 percet elérő vagy meghaladó késés esetén a jegyár felének visszatérítésére kötelezi a MÁV-csoportot – ezt a jogukat legkönnyebben az új MÁV+ applikáción keresztül érvényesíthetik az utasok.
Közel egy hónapja már a sűrűbb eljutást és több kapacitást biztosító előszezoni menetrend szerint közlekednek a járatok, de ezen felül is tervezik, klímás mentesítő motorvonatok indítását, szükség esetén pedig már MÁV-buszok is készenlétben állnak az ország több beavatkozási pontján, hogy a lehető leggyorsabban a segítségére siethessenek a valamely váratlan esemény miatt késést szenvedő utasoknak és csoportoknak.
A vonatközlekedésben a következő változások lesznek:
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- június 6-án pénteki,
- június 7-én szombati,
- június 8-án az ünnepnapi,
- június 9-én a vasárnapi,
- június 10-től ismét a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
A VOLÁN-járatok közlekedési rendje is változik
- Június 6-án, pénteken a hét utolsó iskolai előadási és munkanapjára,
- június 7-én, szombaton szabadnapra,
- június 8-án, pünkösd vasárnapján munkaszüneti napra,
- június 9-én, pünkösdhétfőn a hét első iskolai előadási és munkanapját megelőző munkaszüneti napra,
- június 10-én, kedden a hét első iskolai előadási és munkanapjára érvényes menetrend szerint indulnak a buszjáratok.
Az áruházak ünnepnapokon zárva lesznek, ezért az ezeket érintő autóbuszok közlekedése is módosul ezeken a napokon. Egyes településeken a helyi járatok az általános közlekedési rendtől eltérően közlekedhetnek.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







