Ilyen időjárásra számíthatunk a hétvégén, vasárnapra újra hőségre lehet számítani.
![Stormy sky and rain. apocalypse like](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2023/12/1703226881-BFhlWeSSo_lg.jpg)
Szombaton az ország nyugati, északnyugati kétharmadán a záporok mellett elvétve zivatar is kialakulhat. Az intenzívebb gócok környezetében apró szemű jég, illetve viharos közeli (~55-60 km/h) széllökés előfordulhat. Késő délután várhatóan lecsengenek a zivatarok - írja a HungaroMet.
Péntek este és szombat hajnalban északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet.
Szombat délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.
A HungaroMet péntek este adott ki elsőfokú riasztást zivatarveszély miatt szombatra 12 megyére. Azt írják, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala területén "zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!"
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/inline/2024/04/1713556728-jPjx1dtxq_md.jpg)
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd éjjel nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Szórványosan előfordul eső, zápor, néhol zivatar. A Nyugat-Dunántúlon és estig északkeleten kisebb a csapadék esélye. Legtöbb helyen a Duna-Tisza közi összeáramlási zónában és a Dél-Alföldön eshet. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél. Hajnalban általában 2, 7 fok várható, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb is lehet. Délután a Dunántúlon 9, 13, máshol 13, 18 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hétfőn napközben mindenütt vékonyodik, szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Főleg a Dunától keletre több helyen előfordulhat eső, zápor, majd a nap második felétől csökken a csapadékhajlam. Helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. Hajnalban általában 1, 6 fok várható. A délutáni órákban 8, 14 fok valószínű.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)