Nagyot esett hétfőn a kőolaj világpiaci ára, miután a befektetők biztatóbb jeleket látnak a közel-keleti konfliktus diplomáciai rendezésére.
Veszprémben zajlott az a nemzetközi blues fesztivál, amely vasárnap estig 50 koncerttel várta a zenei irányzat rajongóit. A külföldi sztárokat is felvonultató Veszprémi Blues Fesztiválnak kimondottan jó hatása volt a településen kívüli szállások foglalására is. Így például Balatonfüred, Balatonalmádi, Tihany, Alsóörs szobakiadóinak, szállodáinak is jól jött a rendezvény. A kissé hűvös időjárás ellenére is az átlagnál több szobát foglaltak le erre a hétvégére ezeken a településeken – nyilatkozta Éskovács Péter, a Balatoni Turizmus Szövetség kommunikációs munkatársa.
Az elmúlt napok tapasztalata az, hogy többnyire a zenei fesztiválok mellett, a családi programok és a kulináris élvezetek miatt érkeztek a legtöbben a Balatonra. Ugyanakkor éledezni látszik a sportturizmus is, főként a futók és kerékpárosok jelentek meg a régióban, a vitorlázók tömege még nem érkezett meg.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke úgy véli, hogy idén főként a kerékpárosok miatt lesz majd élénkebb a turizmus, Néhány nappal ezelőtt például új bringás központ nyitottak meg Keszthelyen. Így már három helyen várják azokat a kerékpárosokat, akik már tavasszal is a Balatonon szeretnék tölteni szabadidejüket. Holnaptól már Balatonföldváron, Balatonfürededen és Keszthelyen is modern épületeket vehetnek birtokba a bringás turisták, akik ezeken a helyeken klasszikus és elektromos kerékpárokat is bérelhetnek, vagy szervizelhetik a sajátjaikat, kisebb kiegészítőket vásárolhatnak, valamint információkat kaphatnak túráikhoz. A BalatonBike365 – projekt keretén belül megvalósult beruházásokat a környékbeli vendéglátósok, szobakiadók, szállodai szakemberek is örömmel fogadták, szerintük is élénkülni fog kerékpárosok forgalma az új szolgáltatásoknak köszönhetően.
Több aktív turista jön majd a Balatonra
A Balatoni Turizmus Szövetség szerint: Nem csak több bringás jön majd idén a régióba, de jóval többet is fognak tekerni azok, akik ellátogatnak ide. Ez annak is köszönhető, hogy a BalatonBike365.hu oldalán olyan információkat érdekes túraútvonalakat is találnak már a bringások, amelyekről sokaknak eddig fogalmuk sem volt! Végre van egy olyan online felület, ahol szinte minden megtalálható a Balatonról – mondta Fekete Tamás.
Fekete öves bringások lepik el a Balatont
A szakember azt is elmondta, hogy akik nem szeretik a telefonjukat nyomogatni bringázás közben, azok akár „fekete öves” bringás túravezetőket is „bérelhetnek maguknak”, Ők azok, akik mindent tudnak a Balatonról és a kerékpározásról. Mint mondta: nemrég 8 alkalmas kerékpáros túravezető képzést szerveztek a Magyar Turizmus Akadémia, a BalatonBike365 és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány együttműködésében. A nyolcnapos kurzus elvégzése után spéci bringás idegenvezetők pattannak most nyeregbe.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az oktatás része volt például a kommunikációs tréning, szakmai, műszaki, gyakorlati, turisztikai ismeretek és persze túravezetési terepgyakorlat. Tavaly már végzett egy csoport, most is indult egy áprilisban, de várólistán van 22 ember, akik ősszel vágnak bele a programba. A ” fekete öves” bringások által vezetett túrák egyébként megtalálhatóak a Balaton Bike Tour oldalán is. Itt olyan programok, szervezett túrák is találhatók, amelyek nem csak a profiknak szólnak, hanem azoknak is, akik most tervezgetik előszór, hogy két keréken fedezik fel a Balaton rejtett helyeit – nyilatkozta Fekete Tamás.
A tavasz második felében száznál is több programot szerveznek
Hamarosan kezdődik a Nyitott Balaton akció, amelynek célja, hogy megmutassa a régió nem csak a nyári, fürdőzésre alkalmas időszakban jelenthet vonzó úti célt a turisták számára, hanem a tavaszi időszakban is képes olyan kínálatot biztosítani, amiért érdemes ideutazni! Ebben az időszakban legalább száz olyan programot is szerveznek majd, amelyeket akár kerékpárral is érdemes megközelíteni.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







