Magyar felhasználókat célzó csaló hirdetésekből 48 millió eurós bevétel jöhetett össze egyetlen év alatt.
Több ponton is változás fog történni a taxizás szabályozásában, jelentette be Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára a Facebook oldalán. Az új szabályzás kitér többek között a járművek életkorára arra, hogy mennyi időre lehet taxisengedélyt kapni és a tervek szerint megteremtik annak a jogszabályi lehetőségét is, hogy a taxisszolgáltatók bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedési közszolgáltatásba.
Vitézy Dávid bejelentése szerint a kormány a TIM javaslatára módosította a taxizás szabályozásáról szóló rendeletet a szabályosan közlekedő taxisok és az utasok érdekében. A módosítások érintik a járvány idejére felfüggesztett, a taxiként használt gépjárművek életkorát érintő rendeletet: „Figyelembe véve, hogy az elmúlt időben a pandémia, a járműipari és energiapiaci válság a taxisok helyzetét sem könnyítette meg, a 2017. január 1. előtt közúti nyilvántartásba vett taxijárművek maximálisan megengedett életkorát 10-ről 13 évre emeljük kivételesen – olvasható az államtitkár Facebook oldalán, ahol kiemelték, hogy a 2017 óta forgalomba helyezett, de hát most 6 évnél fiatalabb autók esetében marad a 10 éves szabály.
Továbbá az új rendelettel a tervek szerint megteremtik a jogszabályi feltételeit annak is, hogy a taxiszolgáltatók bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedési közszolgáltatásba.
Ma az 50 fős Volán-busz alatti léptékben nincs kapacitási lépcső a tömegközlekedésben, márpedig sok helyen például este, hétvégén csak jóval kisebb igény jelentkezik, és a néhány vonatról leszálló utast pedig érdemes egy kisebb településen akár a céljához vinni kötött útvonal helyett
– írja Vitézy Dávid, hozzátéve, hogy a változás a nyugat-európai példákra épül és megteremti a lehetőséget az iránytaxik minden félnek előnyös működésére. Ezzel ugyanis lehetőség adódik arra is, hogy üzemzavar esetén iránytaxikkal pótolják a kimaradt járműveket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mindezek mellett szigorítják a taxis engedélyek kiadását is és a jövőben próbautazás nélkül is lehetőség lesz a szabálytalan sofőrök büntetésére, illetve a fuvarszervezőknek és a diszpécserszolgálatok működése is változik. Mostantól maximum 5 évre kaphatnak engedélyt és egyértelműen be kell jelenteni, hogy a vállalkozás milyen néven működteti a diszpécserszolgáltatását.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






