A young girl holding a monarch butterfly.

Ezzel nem számolt sok család a nyári szünetig: pár hét múlva újabb 5-10 százalékos drágulás jöhet

2022. június 20. 09:02

Év végéig összesen mintegy 175-180 ezren kapcsolódhatnak ki valamilyen típusú Erzsébet-táborban, míg tavaly összesen 110 ezer gyermek nyaralhatott a táborokban. A felújítások után nemcsak a kapacitások nőttek, változott a táboroztatás is: pl. már télen is vannak ottalvós lehetőségek a Balatonnál. Ezek, valamint a napközis táborok is népszerűek.

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány azt is elárulta a Népszavának, hogy a közvetlen táborozási díj rendkívül alacsony: a balatoni táborokba mindössze ezer forint összegű, úgynevezett jelképes részvételi biztosíték befizetése mellett érkeznek a gyerekek. A napközis Erzsébet-táborok turnusai hétfőtől péntekig zajlanak, amelyek során a napi négyszeri étkezés és a tábori programok, valamint a kirándulások (például strandolás, állatkertlátogatás, mozi) is biztosítottak napi száz forint befizetésével.

Az áremelkedések ellenére minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés a piaci alapon működő táborok iránt is - írja a lap. Az idei nyáron 225 ezer gyermek tölt legalább egy hetet valamilyen táborban. A Táborfigyelő.hu adatai szerint a táborárak nagyságrendileg 10-12 százalékkal növekedtek idén, emellett a legolcsóbb és a legdrágább vakációs lehetőség közötti olló is tovább nyílt: lehetett találni ottalvós tábort 28 ezer forintért, de akár 330 ezer forintért is. Az átlagárak 38 ezer forint körül mozognak a napközis, 60 ezer forint körül az ottalvós táborok esetében.

A kínálat is magas, a mintegy ezer táborturnus közül pedig a legtöbben (a táborozó gyerekek 17 százaléka) a sporttáborokat választották, de népszerűek a kalandtáborok is, ezeket a jelentkezők 14 százaléka választotta. Sokan vesznek részt (10 százalék) beszédközpontú angoltáborokban, valamint majdnem ugyanennyien (9,5 százalék) választottak katonai táborokat, ahol a katonai élettel és a honvédelemmel ismerkedhetnek. A hagyományos témák mellett idén magas a különleges vagy akár extrém táborok kínálata is: egy adoncsi, Robin Hood témájú táborban például fákon lakhatnak a táborozók, egy kecskeméti táborhelyen pedig 3D modellezést-nyomtatást is tanulhatnak a gyerekek, vagy egy mozgásképes humanoid robotot is építhetnek.

Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője szerint már a februári előfoglalás során látható volt, hogy megnőtt a kereslet a táborok iránt, ami szerinte a 2020-2021-es pandémia, a lezárások és karanténok után annyira nem is meglepő. A szülők most jobb anyagi helyzetben vannak és az áremelkedések miatti tehernövekedést pedig az is csökkentheti, hogy a táborok már több mint harmada (34 százalék) elfogadja a SZÉP kártyát fizetőeszközként. A portál adataiból ugyanakkor az is kiderült, hogy egy kicsivel többen (51 százalék) keresik az olcsóbb, napközis táborokat, míg a drágább, ottalvós táborokat a szülők 49 százaléka választotta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Szülői Hang Közösség képviselője, Miklós György szerint annak ellenére, hogy növekedett a fizetős táborok iránti kereslet, továbbra is nagyon sok szülő van, akik még a korábbi árakon sem engedhették meg maguknak, hogy befizessék gyermekeiket. Ráadásul számos iskolában már a többnapos osztálykirándulásokat sem engedhetik meg maguknak a gázolajár és a munkadíjak 25-30 százalékos emelkedése miatt.

Tóth Béla szerint az árak emelkedése egyáltalán nem biztos, hogy megállt, nem garantálható, hogy egy vakációs program ára nem emelkedhet néhány héten belül további 5-10 százalékkal. De a táborszervezők ígéretei szerint már lefoglalt programok esetében nem várható árnövekedés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nagy siker a közösségépítő agrárprogram: így fogadhatsz Te is örökbe egy birsalmafát

Hatalmas siker a birsalmafa-örökbefogadó program, az a cél pedig, hogy közösséget építsenek, egyre inkább beérni látszik.

Semmit nem ér csak az ötlet: sok magyar így rontja el az esélyeit arra, hogy a saját főnöke lehessen

Sokakat vonz az, hogy a saját főnöke legyen, ráadásul többen éreztük már úgy, hogy olyan ötlettel rukkoltunk elő, ami tényleg felpörgetné a piacot.

Alapvető hibákon úszik el a magyarok pénze: erre figyelj, ha nem akarsz legatyásodni

A mostani gazdasági helyzetbe szinte bármit megtennénk, hogy spóroljunk, azonban sokan tapasztalhatják azt, hogy hiába igyekeznek, még így is elfolyik a pénz a bankszámlájukról.

Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 19. péntek
Huba
33. hét
Augusztus 19.
Humanitárius világnap
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?